Tanszercsomag 2018.

2018.12.13.

2016-ban újszerű jótékonysági akciót indítottunk: leendő első osztályos gyermekeket ajándékoztuk meg egyedi tanszercsomaggal, így ösztönözvén szüleiket arra, hogy beírassák őket az iskolai hitoktatásra. 683 felajánlónak köszönhetően 1998 gyermeknek adományoztunk ingyenesen tanszercsomagot országszerte 57 plébánián, illetve iskolában. 2017-ben is folytatódott az akció, ekkor 898 adakozónak köszönhetően 2660 gyermeknek adományoztunk ingyenesen tanszercsomagot országszerte 74 plébánián, illetve iskolában.

A kezdeményezésnek a vártnál is jobb visszhangja volt a szülők és iskolák részéről, ezért 2018-ben is szeretnénk folytatni.
Célunk most is ugyanaz: ha egy gyermek már 1. osztályos korában hittanra jár, akkor jó esély van arra, hogy legalább 8 éven keresztül a hitre neveljük őt, bevezessük a vallási életbe és az egyházi közösségbe, felkészítsük őt az elsőáldozásra és a bérmálásra, valamint rajta keresztül elérjük családját is.

A Tanszercsomag 2018. akció keretében a gyermekek ingyen kapják a tanszereket.

Egy tanszercsomag tartalma: 1 db A5 füzetbox és benne a következő tanszerek: 4 db füzet (vonalas, négyzetrácsos, sima), 1 db órarend, 8 db füzetcímke, 1 db színesceruza és zsírkréta készlet. Valamennyi tanszer egyedi tervezésű és gyártású, színes, vallásos témájú képekkel díszített, illetve evangéliumi idézettel és imákkal feliratozott.

 

  


Adománygyűjtés

Ön is támogathatja a Tanszercsomag 2018. jótékonysági akciót. 1900 Ft adományból 1 gyermek kaphat 1 csomagot, ez az összeg a szállítást is magában foglalja. Egy személy akár több csomagot is felajánlhat. A tanszercsomagokat nem a felajánlóknak, hanem a kedvezményezetteknek küldjük. E célra szánt adományát a következő módokon küdheti el:

1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Tanszercsomag 2018

2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Tanszercsomag 2018

Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB

3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen e-mailben. Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden jelezze, hogy a Tanszercsomag 2018. akcióhoz támogatásához kér csekket.

4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia, H-8999  Zalalövő, Szabadság tér 6.
Megjegyzés: Tanszercsomag 2018

Köszönjük nagylelkű adományát!


Igénylés

Plébániák vagy iskolák nevében a plébánosok, a hitoktatók vagy az intézményvezetők igényelhetnek tanszercsomagot. Az igényeket a beérkezés sorrendjében teljesítjük a rendelkezésre álló (felajánlott) mennyiség mértékéig. Az igénylőnek vállalnia kell, hogy a gyermekeknek (vagy szüleiknek) ingyenes adja a csomagokat. Az igénylőnek hozzá kell járulnia ahhoz, hogy jelen honlapon közzétegyük az adományban részesülő intézmény nevét és a települést, a felelős személy nevét és az adomány darabszámát.
A postázás március közepétől folyamatosan történik. Igényléshez kérjük hívja az Evangélium365 Kiadót: +36 20 584 8865, 8-16 óráig.


Tájékoztatás a Tanszercsomag 2018. akcióról

Frissítve: 2018. június 28.

Felajánló személyek száma 904
Felajánlott csomagok száma 2925
Igényelt csomagok száma 2922
Kiküldött csomagok száma 2922

Tanszercsomag adományban részesülők
A ?-es igénylők még felajánlásra várnak.
A dátum a küldés napját jelzi, az érkezés 2-3 nappal ezután várható.

 Intézmény/Felelős személydbdátum
       
82.  Pécsi Éltes EGYMI - Páváné Kurnik Zsuzsanna igazgató 18 jún. 28.
81.  Tóalmási Rk. Plébánia - Dr. Lengyel Zsolt plébános 12 jún. 18.
80.  Csömöri Rk. Plébánia - Szabadosné Horváth Erika hitoktató 18 jún. 18.
79.  Horti Rk. Plébánia - Tóth Ferenc diakónus 24 jún. 18.
78.  Apci Apáczai Csere János Katolikus Iskola - Tóth Ferenc diakónus 24 jún. 18.
77.  Vajda János Iskola - Vál - Nagy Zsolt hitoktató 12 jún. 18.
76.  Kecskeméti Főplébánia - Halavács Éva hitoktató 30 máj. 31.
75.  Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola - Szabó Jenőné hitoktató 18 máj. 31.
74.  Őrbottyáni Kvassay Jenő Általános Iskola - Novákné Tomcsányi Andrea hitoktató 36 máj. 31.
73.  Tiszaföldvári Rk. Plébánia - Kovácsik Antal diakónus 18 máj. 31.
72.  Zselickislaki Rk. Plébánia - Váron István plébános 36 máj. 18.
71.  Úrkúti Rk. Plébánia - Kovács Mihály plébános 48 máj. 18.
70.  Mátészalkai Rk. Plébánia - Heidelsperger István plébános 60 máj. 18.
69.  Bp-i Istenhegyi Rk. Plébánia - Kocsis István plébános 60 máj. 18.
68.  Budatétényi Rk. Plébánia - Udvarnoky László plébános 60 máj. 18.
67.  Cibakházi Mindenszentek Rk. Plébánia - Varga Tamás plébános 48  ápr. 26.
66.  Csesztregi Rk. Plébánia - Páli Zoltán plébános 48 ápr. 26.
65.  Vácrátóti Rk. Egyházközség - Lukács-Barta Marianna hitoktató 18 ápr. 26.
64.  Hangonyi Szent Anna katolikus iskola - Barta Róbert igazgató 18 ápr. 26.
63.  Diósgyőri Szent Ferenc  Katolikus Iskola - Budáné Tóth Gabriella 48 ápr. 16.
62.  Bélapátfalvi Rk. Plébánia - Kovács László plébános 36 ápr. 16.
61.  Vépi Rk. Plébánia - Németh Tamás plébános 36 ápr. 16.
60.  Pécsváradi Rk. Plébánia - Antal Géza plébános 24 ápr. 16.
59.  Egyeki Rk. Plébánia - Papp László plébános 24 ápr. 16.
58.  Bulgárföldi Általános Iskola Erenyői Tagiskolája - Tisza Judit hitoktató 6 ápr. 16.
57.  Kocséri Katolikus Iskola - Gévai Imre 30 ápr. 9.
56.  Budapest-Újpesi Főplébánia - Horváth Zoltán plébános 120 ápr. 9.
55.  Ózdi Rk. Plébánia - Mischinger Ferenc plébános 78 ápr. 9.
54.  Ösküi Rk. Plébánia - Mátrai Zsanett hitoktató 30 ápr. 4.
53.  Péceli Szent Erzsébet Katolikus Iskola - Almási Zsuzsanna 60 ápr. 4.
52.  Debreceni Szent István Plébánia - Bancsi Zoltán plébános 12 ápr. 4.
51.  Lenti Szent Mihály Plébánia - Primusa-Kancsal Mária hitoktató 72 ápr. 4.
50.  Fóti Rk. Plébánia - Sebők Sándor plébános 24 márc. 27.
49.  Nemesvámosi Rk. Plébánia - Pereszteginé Arnóczi Krisztina 24 márc. 27.
48.  Répcelaki Rk. Plébánia - Aignes Géza plébános 54 márc. 26.
47.  Zalaegerszeg-Kertvárosi Rk. Plébánia - Kürnyek Róbert plébános 60 márc. 26.
46.  Sármelléki és Zalaapáti Rk. Plébánia - Bóka Tibor 30 márc. 26.
45.  Tahitótfalu, Zöldsziget, Szigetmonostor - Balla Béla hitoktató 18 márc. 26.
44.  Nyírbogdányi Rk. Plébánia - Sári András plébános 60  márc. 26.
43.  Nyíregyházi Rk. Plébánia - Varga Melinda hitoktató 60  márc. 26.
42.  Gödrei Körzeti Általános Iskola - Lakosné Németh Erika igazgató 18 márc. 26.
41.  Kecskemét Főplébánia- Kovács Lászlóné hitoktató 18 márc. 23.
40.  Fóti Ökumenikus Általános Iskola - Arany Sándor igazgatóhelyettes 60 márc. 23.
39.  Érsekvadkerti Rk. Plébánia - Generál-Bartók Ágnes hitoktató 36 márc. 23.
38.  Újfehértói Görögkatolikus Iskola - Pallai Ágnes igazgató 42 márc. 23.
37.  Debreceni Svetits Katolikus Iskola - Némethné Székely Julianna igazgató 72 márc. 23.
36.  Nyírábrányi Rk. Plébánia - Nagy Attiláné hitoktató 24 márc. 22.
35.  Mocsai Rk. Plébánia - Bucsuházy Ákos hitoktató 18 márc. 22.
34.  Mádi Rk. Plébánia - Szücs Zoltán plébános 24 márc. 22.
33.  Mikóházi Gk. Parókia - Bodolóczki Emil parókus 12 márc. 20.
32.  Vaszari Rk. Plébánia - Mezeiné Kiss Adrienn hitoktató 18 márc. 20.
31.  Tiszafüredi Rk. Plébánia - Takács Anita hitoktató 30 márc. 20.
30.  Kistarcsai Rk. Plébánia - Méhes Pál Péterné hitoktató 60 márc. 20.
29.  Jásdi Rk. Plébánia 30 márc. 20.
28.  Bakonynánai és Szápári Rk. Plébánia - Horváth Lajos plébános 60 márc. 20.
27.  Dági Alexandriai Szent Katalin Plébánia - Jakab Borbála hitoktató 6 márc. 20.
26.  Tiszakécskei Szentháromság Plébánia - Bobek Tamás plébános 18 márc. 20.
25.  Dányi Széchenyi István Általános Iskola - Berényi Tímea hitoktató 36 márc. 13.
24.  Mezőtárkányi Általános Iskola Mezőszemerei Tagiskolája - Rajcsák Ferenc hitióoktató 12 márc. 13.
23.  Barcsi Keresztelő János Plébánia - Katona Istvánné hitoktató 54 márc. 13.
22.  Kozármislenyi Rk. Plébánia - Tiborczné Somogyi Éva hitoktató 24 márc. 13.
21.  Berceli Rk. Plébánia - Onodi Kinga hitoktató 42 márc. 13.
20.  Hallássérültek EGYMI Óvoda, Általános Iskola, Debrecen - Vajai Andrásné Erika hitoktató  6 márc. 13.
19.  Vámosmikolai Rk. Egyházközség - Vajszné Nagy Katalin hitoktató 18 márc. 8.
18.  Nagyvázsonyi Rk. Plébánia - Marosi Szilvia hitoktató 60 márc. 8.
17.  Nagymaros, Kismaros, Nógrádsáp - Pintér Szilvia hitoktató 60 márc. 8.
16.  Szentkirályi Rk. Plébánia - Bimbóné Ádám Mónika hitoktató 12 márc. 8.
15.  Ceglédi Szent Kereszt Katolikus Iskola - Vas Ildikó igazgatóhelyettes 72 márc. 8.
14.  Boldogkőváraljai Görögkatolikus Plébánia - Hornyák János parókus 18 márc. 8.
13.  Szombathely-Kámoni Plébánia - Dreiszker Tünde hitoktató 60 márc. 8.
12.  Regnum Marianum Plébánia Budapest - Molnár Alajos plébános 36 márc. 8.
11.  Karácsonyi János Katolikus Iskola, Gyula - Gajdáné Szücs Viktória igazgató 36 márc. 8.
10.  Veszprémi Szent László Plébánia - Légrádiné F. Enikő hitoktató 36 márc. 8.
9.  Debreceni Szent Anna Főplébánia - Szalontainé Virágh Viktória hitoktató 30 márc. 8.
8.  Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola - Vajda Zoltánné hitoktató 18 márc. 2.
7.  Nagykamarási Római Katolikus Iskola - Lukácsné Gillich Annamária 12 márc. 2.
6.  Pilisszentkereszti Általános Iskola - Gyimóthyné dr. Ádám Éva hitoktató 24 márc. 2.
5.  Szent Orsolya Római Katolikus Iskola, Kevermes - Pálné Nagy Márta 18 márc. 2.
4.  Szent Anna Rk. Plébánia, Leányfalu - Ragóné Tegzes Márta hitoktató 36 márc. 2.
3.  Szatmári Irgalmas Nővérek, Esztergom - Schmidt M. Regina hitoktató 60 márc. 1.
2.  Abaújszántói Rk. Plébánia - Porubszki Gábor hitoktató 18 márc. 1.
1.  Dévai Szent Ferenc Alapítvány - Böjte Csaba 60 márc. 1.

MOBIL EVANGÉLIUM ALKALMAZÁS

Töltse le okostelefonjára az evangelium365 alkalmazást és használja ki az egyéni beállítások lehetőségeit!

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE

Ön is megkaphatja naponta ingyen az e-vangéliumot e-mailben, ha feliratkozik levelezőlistánkra. Kérjük, adja meg nevét és e-mail címét, majd kattintson a "Feliratkozás" gombra. Hamarosan kap egy automatikus e-mailt, amelyben meg kell erősíteni a feliratkozást. A megerősítés azért szükséges, hogy senki ne élhessen vissza az Ön e-mail címével. A következő naptól már kapja is az e-vangéliumot.

Ha gondja van a feliratkozással, kérem, forduljon a lista tulajdonosához, Horváth István Sándor atyához a his@katolikus.hu címen.

Sikeres feliratkozás Hiba történt a feliratkozás során.