Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem, (mert az Atyához megyek.)” Tanítványai erre így tanakodtak: „Mit akar mondani ezzel: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? És hogy: Az Atyához megyek? Mit jelent az, hogy: Még egy kis idő? Nem értjük, mit beszél.” Jézus észrevette, hogy kérdezni akarják, így szólt tehát hozzájuk: „Azon tanakodtok, hogy azt mondtam: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? Bizony, bizony, mondom nektek: Sírni fogtok és jajgatni, a világ pedig örül. Szomorkodni fogtok, de szomorúságtok örömre fordul.”
Jézus talányos kijelentését olvassuk a mai evangéliumban: „Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem.” A kijelentést egykor maguk az apostolok és a tanítványok sem értették, ezért annak jelentéséről kezdenek egymással beszélgetni. Mivel nem jutnak előbbre, meg akarják kérdezni a Mestert, aki azonban megelőzi őket, de újabb kijelentésével tulajdonképpen mégsem magyarázza meg előző szavait.
A tanítványokhoz hasonlóan mi is e mondás tartalmát szeretnénk megfejteni. Mivel az utolsó vacsorán mondta Jézus e szavakat, ezért érthette úgy, hogy kis idő múlva, azaz másnap eltávozik az életből, meghal és eltemetik, majd ezt követően harmadnapra feltámad és ennek köszönhetően újra látni fogják őt. Ugyanakkor gondolhatott Jézus arra is, hogy még egy kis ideig, mintegy negyven napig marad e világban halálát és feltámadását követően, majd pedig egyszer vissza fog térni a világba, ez lesz az ő második eljövetele az idők végén. Ebben az esetben a „kis idő” néhány évezred vagy még több is lehet, ami emberi mérték szerint ugyan sok, de az örökkévaló Isten számára valóban csak „kis idő.”
Ha biztosan nem is tudjuk, mit akart a mi Urunk mondani, mindenesetre várjuk hittel jövetelét, amely valóban az öröm ideje lesz mindenki számára.
© Horváth István Sándor
Uram, Jézusom! Erősítsd bennem a hitet és a bizalmat, hogy elinduljak az általad javasolt úton, az igazi boldogság útján. Te nem csupán földi boldogságot ígérsz, hanem az örök boldogságra akarsz elvezetni minden embert. Segíts megértenem, hogy benned találhatom meg a boldogság forrását.
Ön is megkaphatja naponta ingyen az e-vangéliumot e-mailben, ha feliratkozik levelezőlistánkra. Kérjük, adja meg nevét és e-mail címét, majd kattintson a "Feliratkozás" gombra. Hamarosan kap egy automatikus e-mailt, amelyben meg kell erősíteni a feliratkozást. A megerősítés azért szükséges, hogy senki ne élhessen vissza az Ön e-mail címével. A következő naptól már kapja is az e-vangéliumot.
Ha gondja van a feliratkozással, kérem, forduljon a lista tulajdonosához, Horváth István Sándor atyához a his@katolikus.hu címen.
Máté Mártonné
2023.05.18.Vajon, mit jelent? Vajon miért? ... Hasonló kérdések sokasága gyakran merül fel bennem is. Mindent szeretnénk érteni, okát vagy jelentőségét tudni, ebben forgolódunk. Holott sokszor ennél több az elfogadás - úgy van, ahogy van, és a ráhagyatkozás - legyen, aminek lennie kell. Én túl racionális, túl kontrolligényes vagyok, úgyhogy ebben a kérdésben még sokat kell fejlődnöm. Uram segíts nagyobb bizalomhoz, ami alapja az elfogadásnak és a ráhagyatkozásnak. Kérlek!
0 válasz hozzászólás Válasz küldése...