2023. január 18.


Szerda, Árpád-házi Szent Margit

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!


[Mt 25,1-13]


Elmélkedés

Az okos és a balga szüzekről szóló példabeszéd, amelyet ma, Szent Margit napján olvasunk, rávilágít arra, hogy a keresztény bölcsesség nem elméleti, hanem gyakorlatias. Az üdvösségre jutásnak ugyanis elsősorban egészen konkrét feltételei vannak, Isten a szeretet jócselekedeteit kéri majd tőlünk számon. Nem múlhat el életünkben egyetlen nap sem, hogy ne tennénk valakivel valamilyen jót. Nem elégedhetünk meg tehát Isten szavának hallgatásával, hanem azt meg is kell valósítanunk életünkben. Nem elégedhetünk meg azzal, ha szívünkben részvétet érzünk valaki iránt, hanem vigasztaló szavakkal kell segítenünk őt. Nem elégséges az sem, ha szánalommal nézzük mások nyomorát, hanem az irgalmasság jócselekedetét kell végeznünk velük, hogy legalább egy picivel jobbra forduljon sorsuk. A szóban kifejezett szeretethez a gyakorlatban megtett jócselekedeteknek kell kapcsolódnia. A keresztény bölcsesség és okosság tehát egészen gyakorlatias. Cselekszik, mert tudja, hogy a végső ítéletkor erről kell majd számot adnia.
És itt jön elő az örök élet, az üdvösség szempontja, amelyről a szentek, így a ma ünnepelt Szent Margit, soha nem feledkeztek el. Lemondott a királyi méltóságról, hogy Istent szolgálhassa. Lemondott a királyi koronáról, hogy elnyerhesse a mennyei koronát. Szent Margit önfelajánlása és életáldozata Istennek tetsző volt.
Én mit teszek földi hazámért? És mit teszek Isten országáért?
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenünk! Fiad, Jézus Krisztus vállalta a kereszt súlyát. Odaadta értünk az életét. Taníts meg minket, Istenünk, hogy mindennapjainkban készségesen vállaljuk az áldozatot. Nem beletörődést, hanem tudatos vállalást kívánsz tőlünk. Add, hogy életünket Krisztus szerint alakíthassuk. Add, hogy életünket értelmesen tudjuk leélni. Add, hogy feladatainkat készséggel vállalhassuk.
 


Hozzászólás

Név:
E-mail:
Szöveg:
 A Felhasználási feltételeket és az Adatkezelési elveket ismerem, elfogadom.

 
Küldéshez kérjük adja meg a fenti ellenőrző kódot:

Jelenleg nincs hozzászólás bejegyzés.

Naptár

 
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

MOBIL EVANGÉLIUM ALKALMAZÁS

Töltse le okostelefonjára az Evangelium365 alkalmazást az App Store vagy Google Play helyekről, és használja ki az egyéni beállítások lehetőségeit!

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE

Ön is megkaphatja naponta ingyen az e-vangéliumot e-mailben, ha feliratkozik levelezőlistánkra. Kérjük, adja meg nevét és e-mail címét, majd kattintson a "Feliratkozás" gombra. Hamarosan kap egy automatikus e-mailt, amelyben meg kell erősíteni a feliratkozást. A megerősítés azért szükséges, hogy senki ne élhessen vissza az Ön e-mail címével. A következő naptól már kapja is az e-vangéliumot.

Ha gondja van a feliratkozással, kérem, forduljon a lista tulajdonosához, Horváth István Sándor atyához a his@katolikus.hu címen.

Sikeres feliratkozás Hiba történt a feliratkozás során.