2022. november 19.


Szombat, Árpád-házi Szent Erz

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”


[Lk 6,27-38]


Elmélkedés

A mai evangéliumban hallott beszédet Jézus saját tanítványainak mondja, akiket később üldözések és ellenségeskedések fognak érni. Ilyen helyzetekben a természetes emberi viselkedés, ha nem is a visszatámadás, de mindenképpen az önvédelem. Jézus mégsem ezt ajánlja, mert ez is erőszakkal járhat, hanem a teljes erőszakmentességet és az ellenség szeretetét. Az ellenség szeretetét Jézus nem csak parancsba adja, hanem maga is példát mutat erre. Neki is voltak ellenségei, akik nem fogadták el vagy akik életére törtek és halálra adták. A kereszten mindenkinek megbocsátott, legyőzve ellenségei gyűlöletét. Példáját és az irgalmas Atya példáját követve mi is bocsássunk meg azoknak, akik ellenünk vétenek, hogy számíthassunk bűneink megbocsátására. Ha embertársainkban meglátjuk Krisztust, akkor nem fogjuk őket ellenségnek tekinteni, hanem készek leszünk mindenkivel jót tenni.
Szent Erzsébet irgalmas cselekedeteire figyelünk a mai napon. Szenvedőket, betegeket ápolt, hogy irgalmasságával mutassa ki irántuk való szeretetét. A betegek arcában Krisztus arcát ismerte fel. Erzsébet személyében szintén felfedezhetjük az irgalmas Isten arcát, aki benne olyan embert küldött a segítségre szorulóknak, aki hősiesen gyakorolta az irgalmasság tetteit.
Észreveszem-e a szenvedőket? Meglátom-e arcukon a szenvedő Jézus arcát? Ébred-e bennem szánalom irántuk? Tettekre késztet-e engem is a szenvedések látványa?
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor azt ajánlottad tanítványaidnak, hogy az Istenben való gazdagodásra törekedjenek, s ezt tanítod nekünk is. Elismerjük, hogy hiába van valakinek rengeteg pénze, valójában végtelenül szegény, ha a lelki értékeket semminek tekinti. Hiába gondolja valaki gazdagnak magát, ha közben nincs szüksége Istenre. Hiába nézegeti valaki a kincseit, ha a gazdagság elvakítja és nem látja meg a szükséget szenvedőket. Segíts minket, hogy ne az anyagi javakban, hanem az Isteni Gondviselésben bízzunk!
 


Hozzászólás

Név:
E-mail:
Szöveg:
 A Felhasználási feltételeket és az Adatkezelési elveket ismerem, elfogadom.

 
Küldéshez kérjük adja meg a fenti ellenőrző kódot:

Jelenleg nincs hozzászólás bejegyzés.

Naptár

 
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

MOBIL EVANGÉLIUM ALKALMAZÁS

Töltse le okostelefonjára az Evangelium365 alkalmazást az App Store vagy Google Play helyekről, és használja ki az egyéni beállítások lehetőségeit!

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE

Ön is megkaphatja naponta ingyen az e-vangéliumot e-mailben, ha feliratkozik levelezőlistánkra. Kérjük, adja meg nevét és e-mail címét, majd kattintson a "Feliratkozás" gombra. Hamarosan kap egy automatikus e-mailt, amelyben meg kell erősíteni a feliratkozást. A megerősítés azért szükséges, hogy senki ne élhessen vissza az Ön e-mail címével. A következő naptól már kapja is az e-vangéliumot.

Ha gondja van a feliratkozással, kérem, forduljon a lista tulajdonosához, Horváth István Sándor atyához a his@katolikus.hu címen.

Sikeres feliratkozás Hiba történt a feliratkozás során.