2022. november 12.


Szombat

Abban az időben Jézus példabeszédet mondott arról, hogy szüntelenül kell imádkoznunk és nem szabad belefáradnunk. Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Ez elment hozzá, és kérte: „Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben.” A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: „Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.”
Az Úr így szólt: „Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?”


[Lk 18,1-8]


Elmélkedés

Az imádság hitből fakadó cselekedet. Amikor lelkünket Istenhez emeljük, hogy szeretetébe helyezzük magunkat és neki ajánljuk életünket, akkor ezzel a hitünket fejezzük ki. Ennek fényében válik érthetővé számunkra az evangéliumi részlet utolsó mondata, amely így hangzik: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” Ha fog találni imádkozó embereket, akkor hitet is fog találni.
Jézus a szüntelen imádkozásra bátorít minket. Valljuk be: sokszor kételkedünk az ima erejében. Ha nem teljesül azonnal a kérésünk, vagy nem egészen úgy, ahogyan mi szerettük volna, könnyen kételkedni kezdünk Istenben. Jézus azt tanácsolja, hogy kitartóan kérjük az Atyát, és mindig azzal a bizalommal forduljunk hozzá, hogy mindent megad, ami a lelkünk üdvösségét szolgálja. Sok esetben egyedül az ima segít. Főként a közös ima, a közösség imája. Amikor emberi erőnk hiábavalónak bizonyul, bátran fordulhatunk Istenhez, akinek semmi sem lehetetlen.
Az egyéni imádság fontosságát hangsúlyoznunk kell egy olyan korban, amikor sokan Istent személytelen létezőnek gondolják. Úgy vélik, hogy Isten létezik ugyan, de tevékenysége kimerült abban, hogy meghatározta a világ rendjét és nincs semmi köze az emberhez, nincs kapcsolata velünk. Az egyéni imádságban megtapasztalhatjuk, hogy Isten személy. Megszólít minket. Kapcsolatot szeretne velünk. Szeret bennünket.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus, te úgy szerettél bennünket, hogy egykor életedet adtad értünk, s úgy szeretsz minket, hogy most is nekünk adod magad. A veled való élet biztosítja számunkra azt a szabadságot, amely megteremti a szeretet légkörét, hogy szabadon szerethessük Istent és embertársainkat. Te szabadon, kényszer és félelem nélkül adtad oda életedet, hogy megismerhessük a te végtelen, határtalan szereteted. Taníts bennünket arra, hogy szabadon és nagylelkűen ajánljuk fel életünket Isten és az emberek szolgálatára! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!
 


Hozzászólás

Név:
E-mail:
Szöveg:
 A Felhasználási feltételeket és az Adatkezelési elveket ismerem, elfogadom.

 
Küldéshez kérjük adja meg a fenti ellenőrző kódot:

Jelenleg nincs hozzászólás bejegyzés.

Naptár

 
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

MOBIL EVANGÉLIUM ALKALMAZÁS

Töltse le okostelefonjára az Evangelium365 alkalmazást az App Store vagy Google Play helyekről, és használja ki az egyéni beállítások lehetőségeit!

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE

Ön is megkaphatja naponta ingyen az e-vangéliumot e-mailben, ha feliratkozik levelezőlistánkra. Kérjük, adja meg nevét és e-mail címét, majd kattintson a "Feliratkozás" gombra. Hamarosan kap egy automatikus e-mailt, amelyben meg kell erősíteni a feliratkozást. A megerősítés azért szükséges, hogy senki ne élhessen vissza az Ön e-mail címével. A következő naptól már kapja is az e-vangéliumot.

Ha gondja van a feliratkozással, kérem, forduljon a lista tulajdonosához, Horváth István Sándor atyához a his@katolikus.hu címen.

Sikeres feliratkozás Hiba történt a feliratkozás során.