2022. május 10.


Kedd

Abban az időben a templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél volt. Jézus éppen a templomban járt, Salamon oszlopcsarnokában. A zsidók körülvették őt, és megkérdezték: „Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan!” Jézus így felelt: „Mondtam már nektek, de nem hiszitek el. Cselekedeteim, amelyeket Atyám nevében művelek, tanúságot tesznek rólam. De ti nem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. Az én juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, hatalmasabb mindenkinél: senki sem ragadhatja el őket Atyám kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.”


[Jn 10,22-30]


Elmélkedés

Jézus nem csupán hasonlatokban, hanem olykor egészen nyíltan is beszélt saját küldetéséről és az Atyával való kapcsolatáról, egységéről. Erre példa a mai evangéliumban olvasható részlet. A beszéd egyrészt válasz az egykori kérdezők számára, másrészt az előzményekben elhangzottak, azaz a jó pásztorról szóló tanítás kiegészítése.
A példabeszédek lehetséges buktatója abban van, hogy valaki nem akarja önmagát felismerni a beszédben felvázolt képben. A jelen helyzetben kérdezők minden bizonnyal ilyen személyek. Azt követelik, hogy Jézus tegyen egyértelmű kijelentést önmagáról: ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan! A későbbiekben már a kijelentések, a szavak sem lesznek elegendőek számukra, hanem olyan égi jelet fognak kérni Jézustól, amivel messiási mivoltát kétségtelenül tudja igazolni. A válaszban Jézus elsősorban nem önmaga szavaira, hanem cselekedeteire hivatkozik, amelyeket az Atya megbízásából tesz. Ő az a pásztor, aki az Atyától hatalmat kapott a juhok, az emberek vezetésére. Boldogok azok, akik hallgatnak szavára és követik őt. A kérdezők viszont nem tartoznak közéjük, mert kérdésükkel éppen saját hitetlenségüket árulják el.
Az Úr Jézus tanításában felismerhetem azt az igazságot, amely az üdvözítő Istenhez vezet. Követem-e az üdvösséget hirdető Jézust?
© Horváth István Sándor


Imádság

Köszönöm, Uram, hogy te vagy Krisztus, az élő Isten Fia, az Üdvözítő, aki új életet ajándékozol mindannyiunknak. Uram, sokszor nem értem terveidet, céljaidat, eszközeidet vagy az eseményeket, amelyek megtörténnek veled, velem, velünk, körülöttünk. De tudom, hogy a te útjaid nem a mi útjaink. Küldd el a Szentlelket, hogy általa megérthessük, megérezhessük a kereszt titkát, üdvösségre és új életre szülő tervedet, és hogy a Lélek bölcsessége által felismerhessük életünkben tőled kapott keresztünket, amelyet az ő erejével akarunk hordozni. Add, hogy megláthassuk, megpróbáltatásaink növekedésünkre szolgálnak, és így örvendezhessünk a belőlük fakadó gyümölcsöknek.
 


Hozzászólás

Név:
E-mail:
Szöveg:
 A Felhasználási feltételeket és az Adatkezelési elveket ismerem, elfogadom.

 
Küldéshez kérjük adja meg a fenti ellenőrző kódot:

Jelenleg nincs hozzászólás bejegyzés.

Naptár

 
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

MOBIL EVANGÉLIUM ALKALMAZÁS

Töltse le okostelefonjára az evangelium365 alkalmazást és használja ki az egyéni beállítások lehetőségeit!

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE

Ön is megkaphatja naponta ingyen az e-vangéliumot e-mailben, ha feliratkozik levelezőlistánkra. Kérjük, adja meg nevét és e-mail címét, majd kattintson a "Feliratkozás" gombra. Hamarosan kap egy automatikus e-mailt, amelyben meg kell erősíteni a feliratkozást. A megerősítés azért szükséges, hogy senki ne élhessen vissza az Ön e-mail címével. A következő naptól már kapja is az e-vangéliumot.

Ha gondja van a feliratkozással, kérem, forduljon a lista tulajdonosához, Horváth István Sándor atyához a his@katolikus.hu címen.

Sikeres feliratkozás Hiba történt a feliratkozás során.