2021. november 10.


Szerda

Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak.
Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.”


[Lk 17,11-19]


Elmélkedés

Jézus szavai szerint a meggyógyítottak közül az egyetlen leprás azért tért vissza, hogy „hálát adjon Istennek.” A leírás szerint ez a hála egyrészt Jézusnak, az Isten Fiának szól, s ezáltal a leprás kifejezi Jézus istenségében való hitét. Másrészt szól a mennyei Atyának, aki Jézus személyén keresztül tesz csodákat az emberekkel. A meggyógyult helyesen ismeri fel, hogy nem embernek köszönheti gyógyulását, hanem az irgalmas Isten gyógyította meg őt.
A hálátlan kilenc sorsa ismeretlen marad, s ahogy maga Jézus sem, úgy mi sem kapunk választ arra, hogy miért nem tértek vissza köszönetet mondani gyógyítójuknak. A történet mindenképpen azt a figyelmeztetést is magában hordozza, hogy vegyük észre, amikor Isten segít nekünk, s ne maradjunk hálátlanok.
A gyermekek ösztönösen, egészen természetes módon mutatják ki köszönetüket és hálájukat. Ehhez nem kell nagy dolgot kapniuk, hiszen a kicsinek is éppúgy tudnak örülni és hálásak érte. Idővel aztán a hála érzése lassan megkopik az emberekben vagy csak egyszerűen elmarad a hála kimutatása. Sokszor egészen természetesnek tartjuk, hogy kapunk valamit, s nem is gondolunk arra, hogy kifejezzük köszönetünket. A másik embert biztosan bántja a mi hálátlanságunk, ahogyan minket is az ő hálátlansága. Jézus is megtapasztalta mind a hálát, mind a hálátlanságot. Legyünk figyelmesek és mutassuk ki hálánkat Isten és az emberek felé egyaránt!
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézusunk! Gyújtsd fel mindannyiunk szívében a szeretet tüzét! Szereteted tüze és fénye oszlassa el az aggodalmaskodás, a hitetlenség, a kételkedés, a békétlenség és a bűn sötétségét! Segíts, hogy megőrizzük és továbbadjuk másoknak is ezt a fényt! Segíts, hogy továbbsugározzuk a hit világosságát, a remény ki nem alvó lángját és a szeretet tüzét! Az általad megígért és elküldött Szentlélek tüze pünkösdkor átalakította és bátorsággal töltötte el az apostolokat. Alakíts át engem is! Tégy csodát velem is! Tégy engem is tüzes lelkűvé, hogy örömhíredet bátran hirdessem!
 


Hozzászólás

Név:
E-mail:
Szöveg:
 A Felhasználási feltételeket és az Adatkezelési elveket ismerem, elfogadom.

 
Küldéshez kérjük adja meg a fenti ellenőrző kódot:

Jelenleg nincs hozzászólás bejegyzés.

Naptár

 
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

MOBIL EVANGÉLIUM ALKALMAZÁS

Töltse le okostelefonjára az evangelium365 alkalmazást és használja ki az egyéni beállítások lehetőségeit!

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE

Ön is megkaphatja naponta ingyen az e-vangéliumot e-mailben, ha feliratkozik levelezőlistánkra. Kérjük, adja meg nevét és e-mail címét, majd kattintson a "Feliratkozás" gombra. Hamarosan kap egy automatikus e-mailt, amelyben meg kell erősíteni a feliratkozást. A megerősítés azért szükséges, hogy senki ne élhessen vissza az Ön e-mail címével. A következő naptól már kapja is az e-vangéliumot.

Ha gondja van a feliratkozással, kérem, forduljon a lista tulajdonosához, Horváth István Sándor atyához a his@katolikus.hu címen.

Sikeres feliratkozás Hiba történt a feliratkozás során.