2021. október 6.


Szerda

Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát. Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”


[Lk 11,1-4]


Elmélkedés

Minden vallási közösségnek vannak saját imái, amelyről könnyen fel lehet ismerni, hogy egy személy melyik csoporthoz tartozik. A keresztények közös imája a Miatyánk, amelyet szerte a világon imádkoznak Krisztus követői.
Amikor Jézus megtanítja, tanítványaira bízza ezt az imát, akkor nem csupán imádkozni tanítja őket, hanem útmutatást is ad követéséről. Krisztus tanítványainak megkülönböztető jelévé válik, hogy Atyának szólítják, szólíthatják Istent, akire életüket bízzák. Jézus tanítványai Isten országát várják és állandóan annak megvalósulásán dolgoznak. A mindennapi kenyér kérése arra utal, hogy Istentől várjuk mindazt, ami az életünkhöz szükséges. A legbátrabb kérésnek azt nevezhetjük, hogy Istenhez fordulhatunk bűneink bocsánatáért, aki irgalmasságában eltörli azokat, de egyúttal az ő jóságát utánozva nekünk is meg kell bocsátanunk másoknak. A gonosz lélek kísértéseitől ugyan Isten nem óv meg bennünket teljesen, de erőt ad ahhoz, hogy elutasítsuk azokat és mindig Istent válasszuk, megtartva az ő törvényeit. A kitartó imádkozás az Isten melletti hűséget és kitartást eredményezi.
Amikor imáinkban Istenhez fordulunk, valamiféle jót szeretnénk elérni, megszerezni. Nem anyagi javakra, hanem inkább lelkiekre gondolhatunk. E javakat Istentől várjuk, tőle kérjük. Imádságunkkal tehát elismerjük, hogy szükségünk van Isten segítségére, mindarra, amit ő képes megadni nekünk. Sőt, még ennél is tovább kell mennünk, hiszen Isten önmagát adja nekünk, önmagával szeretne gazdagítani minket. Érdemes imádkoznunk, mert ha kéréseink nem is teljesülnek, közben megtanulhatunk Istennek tetsző módon imádkozni.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus, megváltó királyom! Kereszthordozásod, szenvedésed és halálod tanúja szeretnék lenni, ezért téged szemléllek. Uram, ölelj át minden embert karoddal és vezesd a mi lábainkat, hogy a te utadon járjunk! Segíts minket, hogy fájdalmas és dicsőséges arcod vonásait hordozzuk arcunkon! Uram, ölelj minket a te megváltó szívedre!
 


Hozzászólás

Név:
E-mail:
Szöveg:
 A Felhasználási feltételeket és az Adatkezelési elveket ismerem, elfogadom.

 
Küldéshez kérjük adja meg a fenti ellenőrző kódot:

Jelenleg nincs hozzászólás bejegyzés.

Naptár

 
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

MOBIL EVANGÉLIUM ALKALMAZÁS

Töltse le okostelefonjára az evangelium365 alkalmazást és használja ki az egyéni beállítások lehetőségeit!

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE

Ön is megkaphatja naponta ingyen az e-vangéliumot e-mailben, ha feliratkozik levelezőlistánkra. Kérjük, adja meg nevét és e-mail címét, majd kattintson a "Feliratkozás" gombra. Hamarosan kap egy automatikus e-mailt, amelyben meg kell erősíteni a feliratkozást. A megerősítés azért szükséges, hogy senki ne élhessen vissza az Ön e-mail címével. A következő naptól már kapja is az e-vangéliumot.

Ha gondja van a feliratkozással, kérem, forduljon a lista tulajdonosához, Horváth István Sándor atyához a his@katolikus.hu címen.

Sikeres feliratkozás Hiba történt a feliratkozás során.