2021. október 3.


Évközi 27. vasárnap

Abban az időben: A farizeusok odamentek Jézushoz és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni. Ő azonban kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Azt felelték: „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elváljunk.”
Jézus folytatta: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsot. Isten azonban a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.”
Otthon tanítványai ismét megkérdezték őt ezzel kapcsolatban. Ezt válaszolta: „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy, házasságot tör.”


[Mk 10,2-12]


Elmélkedés

Az oldalborda titka
Gyermekkoromban, amikor először hallottam a hittanórán a teremtéstörténetet és el is olvastuk a Bibliából, igen elcsodálkoztam azon, hogy Isten Ádám oldalbordájából teremtette meg Évát. Már akkor tudtam, hogy ami a Bibliában le van írva, annak bizony komoly igazságtartalma van, bár nem kell mindent szó szerint venni. Rögtön átfutott a fejemen a gondolat: lehet, hogy nekem is hiányzik az egyik bordám. Este, amikor lefeküdtem, aggodalommal kezdtem el két kézzel végigtapogatni a mellkasomat, kerestem a hiányzó bordát, de akárhányszor is számoltam újra, mindig ugyanannyit találtam mindkét oldalon. Megnyugodtam, mert egy gyermek számára megnyugtató, hogy nem hiányzik valamelyik bordája. Később aztán újra találkoztam tanulmányaim során az oldalborda kérdésével. Mire utal ez a régi-régi történet? Milyen üzenetet hordoz ez a kivett oldalborda? Úgy gondolom, hogy a szerelem titka, a férfi vonzódása a nő felé, a nő vonzódása a férfi felé, a férfi és a nő összetartozásának titka ebben az oldalbordában van elrejtve.
Az evangéliumban arról olvasunk, hogy farizeusok fordultak Jézushoz a válással kapcsolatban: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Majd pedig az ószövetségi idők legnagyobb tekintélyének számító Mózesre hivatkoznak, akinek a törvénykönyvében az található, hogy válólevéllel elbocsátható a feleség. Kérdésükből az tűnik ki, hogy a saját álláspontjukat akarják védelmezni, az emberek által hozott törvényeket próbálják igazolni. A szó szoros értelmében törvénytudók ők, akik ismerik ugyan az emberi szabályokat, de Isten szándékával nincsenek tisztában vagy szívesen elfeledkeznek arról a maguk érdekében. Jézus világosan kifejti számukra, hogy az általuk idézett előírásokat messze felülmúlja Isten törvénye, akinek tekintélye nagyobb Mózesénél. Nem hivatkozhatnak tehát a mózesi idők törvényeire, hiszen ezeket megelőzte Isten törvénye, amelyet már a teremtéskor az emberi szívekbe írt. Jézus a Teremtés könyvét idézi számukra, amelyben az található, hogy Isten egymás számára, egymás boldogítására alkotta meg a férfit és a nőt. Kettejük kapcsolata, amelyet házasságnak nevezünk, egész életre szóló szeretetközösséget jelent. Ha megbomlik vagy végső esetben felbomlik ez a szeretetközösség, annak az ember az oka és nem Isten.
Manapság sokan hangoztatják, hogy a házasság intézménye elavult és újfajta kapcsolatokat próbálnak a házassággal egyenlő szintre emelni. Valójában azonban a házasság jó, Isten terve a házassággal kapcsolatban jó elgondolás. Még a válások sajnálatosan nagy száma miatt sem mondhatjuk azt, hogy lám, rossz dolog a házasság, valami mást kellene helyette kitalálni. Mindazok, akik egyszer házasságot kötöttek, sose gondolják azt, hogy a házasságon kívül, egy új kapcsolatban fogják megtalálni boldogságukat! Fogadjuk el Isten tervét, s mindenki a házasságon belül keresse a maga boldogságát, és segítse házastársát boldogsága megtalálásában. Ha a házastársak valamelyike figyelmen kívül hagyva Isten akaratát, önző módon csupán a maga akaratának érvényesítését tartja fontosnak, akkor az a kapcsolat könnyen váláshoz vezet.
Első buzdításom a házastársaknak szól: Tiszteld és szeresd a házastársadat! A részed ő, Isten neked adta! Légy érte hálás! Ha elveszíted, hiányozni fog, mint Ádámnak az oldalbordája, és fájni fog a seb. És egy második buzdítás a fiataloknak, akik még a házasság előtt állnak: Keresd meg az oldalbordádat! Keresd meg azt, akit Isten neked teremtett!
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Istenünk! Te azt akartad, hogy a férfi és a nő teljesen és visszavonhatatlanul adja át önmagát a másiknak szeretetben és fogadja el a másikat szeretetben. Segítsd a házastársakat a helyes élet szabályainak elsajátításában és gyakorlásában, hogy hűségben keressék és szolgálják egymás javát! Legyenek hűségesek egymás iránt! Legyenek hűségesek a szeretethez! Érezzék minden nap, hogy te vagy életük középpontja és szeretetük forrása! Segítsd a családokat és a családtagokat, hogy szentté legyenek!
 


Hozzászólás

Név:
E-mail:
Szöveg:
 A Felhasználási feltételeket és az Adatkezelési elveket ismerem, elfogadom.

 
Küldéshez kérjük adja meg a fenti ellenőrző kódot:

Jelenleg nincs hozzászólás bejegyzés.

Naptár

 
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

MOBIL EVANGÉLIUM ALKALMAZÁS

Töltse le okostelefonjára az evangelium365 alkalmazást és használja ki az egyéni beállítások lehetőségeit!

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE

Ön is megkaphatja naponta ingyen az e-vangéliumot e-mailben, ha feliratkozik levelezőlistánkra. Kérjük, adja meg nevét és e-mail címét, majd kattintson a "Feliratkozás" gombra. Hamarosan kap egy automatikus e-mailt, amelyben meg kell erősíteni a feliratkozást. A megerősítés azért szükséges, hogy senki ne élhessen vissza az Ön e-mail címével. A következő naptól már kapja is az e-vangéliumot.

Ha gondja van a feliratkozással, kérem, forduljon a lista tulajdonosához, Horváth István Sándor atyához a his@katolikus.hu címen.

Sikeres feliratkozás Hiba történt a feliratkozás során.