2021. július 9.


Péntek

Abban az időben Jézus így tanította apostolait: Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok! Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, és zsinagógáikban megostoroznak titeket. Helytartók és királyok elé hurcolnak miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor pedig bíróság elé állítanak, ne töprengjetek azon, hogyan és mit beszéljetek! Megadatik ugyanis nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól belőletek. Halálra adja majd testvér a testvérét, és apa a fiát. A gyermekek szüleik ellen támadnak, és megöletik őket. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért. Aki azonban mindvégig állhatatos marad, az üdvözül. Amikor pedig az egyik városban üldöznek titeket, meneküljetek a másikba! Bizony, mondom nektek: Nem járjátok végig Izrael városait, amíg el nem jön az Emberfia.


[Mt 10,16-23]


Elmélkedés

A tegnapi részlet folytatásaként a mai evangéliumban Jézus újabb tanácsokat ad útnak induló küldötteinek arra vonatkozóan, hogy milyen lelkülettel induljanak és végezzék szolgálatukat. „Legyetek óvatosak az emberekkel szemben” – mondja Jézus, de itt nem bizalmatlanságról van szó, hanem ez egy figyelmeztetés azokra a veszélyekre, amelyek emberek részéről érik majd a Krisztusról tanúságot tevő tanítványokat.
Az evangéliumot sokan örömmel fogadják, mások viszont elutasítják. Miként a Mester szava is megosztást keltett, ugyanúgy küldötteinek szava is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a békességre való törekvés jegyében hallgatni kellene az evangélium igazságáról. Az apostolok nem lesznek egyedül küldetésük teljesítésében, hanem a Szentlélek fogja hitelesíteni igehirdetésüket és ő erősíti meg őket a tanúságtételben. A küldötteknek azt is világosan kell látniuk, hogy a támadások és az üldözések nem az ő személyüknek szól, hanem azért éri őket bántalmazás, mert Jézus küldöttei.
E szavak nem csupán apostolainak és tanítványainak szólnak, hanem mindazoknak, akik a későbbi korokban elindulnak, hogy hirdessék az evangéliumot. Bátorítást adtak az évszázadok során a missziósoknak, akik hazájukat elhagyva más földrészekre indultak, hogy terjesszék a keresztény tanítást. Megerősítik továbbá a világi hívőket, akik vállalták és vállalják Jézus tanácsainak megélését. Jézus szava engem is elindít az evangéliumról szóló tanúságtétel útján.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, irgalmas Jézus! Mindenfelé látni a sok rászorulót és szegényt. Látjuk, hogy sokan félrefordítják fejüket és továbbmennek anélkül, hogy enyhítenék a szenvedők baját. Segíts minket, hogy soha ne gondoljuk azt, hogy nem tudunk segíteni vagy a mi segítségünk keveset ér! Adj nekünk erőt, hogy megtegyük azt a keveset, amire lehetőségünk van! Te azt kéred tőlünk, hogy gyakoroljuk az irgalmasság cselekedeteit, legyünk irgalmas szamaritánusok, akik nem megyünk el szó nélkül embertársaink mellett, hanem a konkrét helyzetekben igazi segítséget adunk. Hisszük, hogy minden jócselekedetet, amit másoknak teszünk, neked tesszük, Urunk.
 


Hozzászólás

Név:
E-mail:
Szöveg:
 A Felhasználási feltételeket és az Adatkezelési elveket ismerem, elfogadom.

 
Küldéshez kérjük adja meg a fenti ellenőrző kódot:

Jelenleg nincs hozzászólás bejegyzés.

Naptár

 
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

MOBIL EVANGÉLIUM ALKALMAZÁS

Töltse le okostelefonjára az evangelium365 alkalmazást és használja ki az egyéni beállítások lehetőségeit!

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE

Ön is megkaphatja naponta ingyen az e-vangéliumot e-mailben, ha feliratkozik levelezőlistánkra. Kérjük, adja meg nevét és e-mail címét, majd kattintson a "Feliratkozás" gombra. Hamarosan kap egy automatikus e-mailt, amelyben meg kell erősíteni a feliratkozást. A megerősítés azért szükséges, hogy senki ne élhessen vissza az Ön e-mail címével. A következő naptól már kapja is az e-vangéliumot.

Ha gondja van a feliratkozással, kérem, forduljon a lista tulajdonosához, Horváth István Sándor atyához a his@katolikus.hu címen.

Sikeres feliratkozás Hiba történt a feliratkozás során.