2021. június 1.


Kedd

Egyszer néhány farizeust és Heródes-párti embert küldtek Jézushoz, hogy szaván fogják őt. Azok odamentek hozzá, és megszólították: „Mester, tudjuk, hogy igazmondó vagy. Nem befolyásol a mások véleménye, és nem nézed az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?” Jézus azonban átlátott álnokságukon, és ezért így szólt: „Miért akartok tőrbe csalni? Hozzatok ide egy dénárt, hadd lássam!” Erre odavittek egyet. Ő pedig megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és felirata ez?” Azok ezt felelték: „A császáré.” Jézus pedig így folytatta: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” Azok igen elcsodálkoztak (Jézus feleletén).


[Mk 12,13-17]


Elmélkedés

Az adófizetés kérdése a közvéleményt megosztó téma volt Jézus korában. Itt a rómaiaknak fizetendő adóról van szó, akiknek a fennhatósága alatt éltek ebben az időben a zsidók. Egyesek a békességre törekedtek, ezért elfogadták az adó megfizetését. Mások viszont a rómaiak, az ő uralmuk elleni tiltakozásként megtagadták az adófizetést. Jézus ellenfelei mindenáron meg akarják őt vádolni, ezért olyan témát keresnek, amelyre bármi is a válasz, legalább az egyik társadalmi csoport elfogadhatatlannak tartja. Tudják, hogy Jézus mennyire népszerű a tömegek körében, s most azt szeretnék elérni, hogy befolyását, tekintélyét csökkentsék. A farizeusok és a Heródes-pártiak, akik több vallási és társadalmi kérdésben nem értettek egyet, most szövetkeznek, közös ellenséget látnak Jézusban. A kérdés egyértelműen alattomos és rosszindulatú.
Jézus válasza így hangzik: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” Olyan válasz ez, amely nem megy bele a vitába, kikerüli a csapdát.
A válaszban az adófizetés mellett megjelenik egy új elem. Jézus arra használja fel a helyzetet, hogy az ember és az Isten kapcsolatáról adjon tanítást, azaz a pénzügyi és politikai kérdést vallási síkra tereli. Válaszában benne van, hogy nem elég csupán az evilági törvényeknek és uralkodóknak engedelmeskedni, hanem mindenkinek teljesíteni kell Istennel szembeni kötelességeit is.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az alázatos, bizakodó, gyermeki lelkületet állítod elénk példaként, s ezzel megmutatod számunkra az utat, a lehetőséget, amely az üdvösségre vezet. Nem másokhoz akarjuk magunkat hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az ő akarata szerint éljünk. Az Atya által számunkra kijelölt úton szeretnénk járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon. Isten dicsőségét szeretnénk szolgálni szavainkkal, tetteinkkel és egész életünkkel. Taníts bennünket a gyermeki bizalomra! Taníts minket keresztünk hordozására! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!
 


Hozzászólás

Név:
E-mail:
Szöveg:
 A Felhasználási feltételeket és az Adatkezelési elveket ismerem, elfogadom.

 
Küldéshez kérjük adja meg a fenti ellenőrző kódot:

Jelenleg nincs hozzászólás bejegyzés.

Naptár

 
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

MOBIL EVANGÉLIUM ALKALMAZÁS

Töltse le okostelefonjára az evangelium365 alkalmazást és használja ki az egyéni beállítások lehetőségeit!

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE

Ön is megkaphatja naponta ingyen az e-vangéliumot e-mailben, ha feliratkozik levelezőlistánkra. Kérjük, adja meg nevét és e-mail címét, majd kattintson a "Feliratkozás" gombra. Hamarosan kap egy automatikus e-mailt, amelyben meg kell erősíteni a feliratkozást. A megerősítés azért szükséges, hogy senki ne élhessen vissza az Ön e-mail címével. A következő naptól már kapja is az e-vangéliumot.

Ha gondja van a feliratkozással, kérem, forduljon a lista tulajdonosához, Horváth István Sándor atyához a his@katolikus.hu címen.

Sikeres feliratkozás Hiba történt a feliratkozás során.