2020. október 12.


Hétfő

Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.”


[Lk 11,29-32]


Elmélkedés

Egy-egy közúti baleset alkalmával sokszor hallani, hogy valaki nem vette figyelembe a figyelmeztető táblákat. A táblák előre jelzik, hogy valamelyik útszakaszon milyen veszélyek fordulhatnak elő, így a közlekedők felkészülhetnek, elkerülhetik a balesetet. De ha valaki úgy gondolja, hogy ezek a táblák csak a többieknek szólnak és neki nem, akkor könnyen balesetet okozhat.
A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jónás próféta Isten üzenetét hirdette a Ninivében élőknek, akik meghallgatták szavát és bűnbánatot tartottak. A próféta szavait figyelmeztetésnek vették. Az isteni üzenet hirdetése volt számukra a jel, ami a megtérésüket kiváltotta. Az isteni szó, amely egyszer figyelmeztetésként, máskor buzdításként hangzik el, megváltoztatja az emberek életét. Ninive lakói belátták bűnüket s készek voltak a bűnbánatra.
Az újszövetség kezdetén Jézus igehirdetése az a jel, ami az emberek megtérését eredményezi. Pontosabban csak egyesek megtérését, mert voltak olyanok is, akik nem szívlelték meg az Úr szavait. Más jelet nem kell várni, mert ha valaki ezt nem ismeri fel vagy e jel sem elegendő számára, hogy megtérjen, akkor semmilyen más isteni üzenet sem volna elegendő. Főleg azért, mert Jézus mondanivalója teljesebb Jónásénál, hiszen az örök élet igéit hirdeti.
Figyelek-e Isten küldötteire, akik által Isten közli velem az üzenetét?
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk. Minden egyes tagnak öröktől fogva meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember adottságával. Ebben a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél egy helyet, ahol szolgálnom kell. Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár csöndes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat: követlek, Uram!
 


Hozzászólás

Név:
E-mail:
Szöveg:
 A Felhasználási feltételeket és az Adatkezelési elveket ismerem, elfogadom.

 
Küldéshez kérjük adja meg a fenti ellenőrző kódot:

Jelenleg nincs hozzászólás bejegyzés.

Naptár

 
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

MOBIL EVANGÉLIUM ALKALMAZÁS

Töltse le okostelefonjára az evangelium365 alkalmazást és használja ki az egyéni beállítások lehetőségeit!

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE

Ön is megkaphatja naponta ingyen az e-vangéliumot e-mailben, ha feliratkozik levelezőlistánkra. Kérjük, adja meg nevét és e-mail címét, majd kattintson a "Feliratkozás" gombra. Hamarosan kap egy automatikus e-mailt, amelyben meg kell erősíteni a feliratkozást. A megerősítés azért szükséges, hogy senki ne élhessen vissza az Ön e-mail címével. A következő naptól már kapja is az e-vangéliumot.

Ha gondja van a feliratkozással, kérem, forduljon a lista tulajdonosához, Horváth István Sándor atyához a his@katolikus.hu címen.

Sikeres feliratkozás Hiba történt a feliratkozás során.