2020. június 13.


Szombat

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ettől eltér, az a gonosztól van.”


[Mt 5,33-37]


Elmélkedés

A régi és az új törvény szembeállításakor Jézus most is először az ószövetségi előírást idézi: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Ez a parancs a Leviták könyvében található (vö. Lev 19,12), és az a célja, hogy hamis esküvel ne szentségtelenítse meg senki Isten nevét.
Tisztáznunk kell, hogy itt nem a házastársi esküről van szó. Az ószövetségi időkben és Jézus korában az esküt azért használták, hogy a mondottak igazságát megerősítsék. Sok esetben visszaéltek ezzel és valótlan dolgok bizonyítására akarták felhasználni az esküt. Jézus ezért azt tanácsolja övéinek, hogy ne tegyenek esküt. A szavak őszinteségét természetesen továbbra is megkívánja, a hazug beszéd ugyanis lerombolja a bizalmat az emberek között. A szavahihető ember kijelentéseit senki nem vonja kétségbe, azért az eskü szükségtelen.
Az Úr új parancsa így hangzik: „Egyáltalán ne esküdjetek!” Jézus szerint tehát a kimondott szavaknak mindenkor egyezniük kell a cselekedetekkel. Parancsa azt is magában foglalja, hogy Isten nevének segítségül hívása az emberi szándékok igazolására nem mindig helyes és visszaélésre ad alkalmat, mivel azt feltételezzük, hogy az eskü alatt mondottak mindig igazak. E feltételezés helyes, de éppen ezt használják fel egyesek a hamisság leplezésére, ezért inkább kerülendő az eskü.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te boldognak nevezted azokat, akik hallgatják az Isten szavát, hallgatnak téged. Nem csupán a szavak meghallgatásáról és a tanításnak való engedelmességről beszéltél, hanem arról, hogy ragaszkodjunk hozzád, aki számunkra a leghitelesebben közvetíted a mennyei Atya szavát és akaratát. Követődként akkor válunk Isten tanítványaivá, ha osztozunk életedben, sorsodban, engedelmességedben, szenvedéseidben és feltámadásodban. Vezess minket, Urunk, az üdvösségre!
 


Hozzászólás

Név:
E-mail:
Szöveg:
 A Felhasználási feltételeket és az Adatkezelési elveket ismerem, elfogadom.

 
Küldéshez kérjük adja meg a fenti ellenőrző kódot:

Jelenleg nincs hozzászólás bejegyzés.

Naptár

 
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

MOBIL EVANGÉLIUM ALKALMAZÁS

Töltse le okostelefonjára az evangelium365 alkalmazást és használja ki az egyéni beállítások lehetőségeit!

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE

Ön is megkaphatja naponta ingyen az e-vangéliumot e-mailben, ha feliratkozik levelezőlistánkra. Kérjük, adja meg nevét és e-mail címét, majd kattintson a "Feliratkozás" gombra. Hamarosan kap egy automatikus e-mailt, amelyben meg kell erősíteni a feliratkozást. A megerősítés azért szükséges, hogy senki ne élhessen vissza az Ön e-mail címével. A következő naptól már kapja is az e-vangéliumot.

Ha gondja van a feliratkozással, kérem, forduljon a lista tulajdonosához, Horváth István Sándor atyához a his@katolikus.hu címen.

Sikeres feliratkozás Hiba történt a feliratkozás során.