2020. március 17.


Kedd

Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!
A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte.
A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: Add meg, amivel tartozol! Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását.
Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik.
Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”


[Mt 18,21-35]


Elmélkedés

A megbocsátás fontosságáról mond Jézus egy példabeszédet, ezt olvassuk a mai evangéliumban. A nagylelkűséget és a kicsinyességet állítja egymással szembe Jézus a történetben. A tanítás szerint az úr elengedi egyik szolgája mérhetetlen nagy tartozását. Nem kényszerből teszi ezt, hanem irgalomból, megkönyörül a szolgáján. Percekkel később ez a szolga viszont nem könyörül egyik társán, aki neki csupán egy csekély összeggel tartozik. Gyorsan megfeledkezett arról, hogy milyen nagy jót tettek vele, s nem gondolt arra, hogy neki is irgalommal kellene fordulnia társához.
Az irgalom, a megbocsátás nem egy felszínes érzés, hanem az ember szívének legmélyéből fakad. Az tud igazán irgalmas lenni, aki már megérezte Isten irgalmát. A megbocsátást nem elég szavakkal kifejezni, hanem annak gyakorlati jeleit is mutatni szükséges.
A példabeszéd egy mozzanata rávilágít az isteni irgalmasság természetére. Az úr nem köti semmilyen feltételhez a tartozás elengedését. Így bocsát meg nekünk az Isten. Csak kérnünk kell a türelmét és alázattal kérnünk kell tőle a megbocsátást. Alázatunk és bűnbánatunk elegendő számára, hogy könyörület ébredjen benne és megbocsásson nekünk. Más feltételek teljesítését nem várja tőlünk.
A nagyböjtben figyeljünk arra, hogy milyen nagy kincs számunkra, hogy Isten eltörli bűneinket.
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az élet teljessége.
 


Hozzászólás

Név:
E-mail:
Szöveg:
 A Felhasználási feltételeket és az Adatkezelési elveket ismerem, elfogadom.

 
Küldéshez kérjük adja meg a fenti ellenőrző kódot:

Jelenleg nincs hozzászólás bejegyzés.

Naptár

 
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

MOBIL EVANGÉLIUM ALKALMAZÁS

Töltse le okostelefonjára az evangelium365 alkalmazást és használja ki az egyéni beállítások lehetőségeit!

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE

Ön is megkaphatja naponta ingyen az e-vangéliumot e-mailben, ha feliratkozik levelezőlistánkra. Kérjük, adja meg nevét és e-mail címét, majd kattintson a "Feliratkozás" gombra. Hamarosan kap egy automatikus e-mailt, amelyben meg kell erősíteni a feliratkozást. A megerősítés azért szükséges, hogy senki ne élhessen vissza az Ön e-mail címével. A következő naptól már kapja is az e-vangéliumot.

Ha gondja van a feliratkozással, kérem, forduljon a lista tulajdonosához, Horváth István Sándor atyához a his@katolikus.hu címen.

Sikeres feliratkozás Hiba történt a feliratkozás során.