2020. március 1.


Nagyböjt 1. vasárnapja

Abban az időben: A Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a sátán megkísértse.
Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Odalépett hozzá a kísértő és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré!” Jézus ezt felelte: „Írva van: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazon igével, mely Isten szájából származik.”
Ezután a szent városba vitte őt a sátán, és a templom oromzatára állította. Így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad! Hiszen írva van: Angyalainak megparancsolta: A tenyerükön hordozzanak téged, hogy kőbe ne üsd a lábadat!” Jézus ezt válaszolta: „De az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!”
Végül egy igen magas hegyre vitte őt a sátán. Megmutatta neki a világ valamennyi országát és azok gazdagságát. Azután így szólt: „Ezt mind neked adom, ha leborulsz és imádsz engem!” Ekkor Jézus azt mondta neki: „Takarodj, sátán! Mert írva van: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”
Erre otthagyta őt a sátán, és íme, angyalok jöttek és szolgáltak neki.


[Mt 4,1-11]


Elmélkedés

Csupán hagyomány?
Egyszer egy fiatal férj egy családi ünnep előtt bevásárolni ment. A felesége azt kérte tőle, hogy bárányhúst vegyen. Gyönyörű, nagy szeleteket kért a boltostól, hazafelé el is képzelte, hogy milyen jól fognak mutatni az ünnepi asztalon, a tányérokon a szép nagy bárányhús szeletek. Otthon a felesége szépen megsütötte a húst, de előtte két, három darabra vágta mindet. A férj az ünnepi ebédnél meglepődve kérdezte, hogy miért vágta ilyen kis darabokra a nagy szeleteket. Az ifjú feleség ezt válaszolta: „Anyukámtól így láttam.” A férj mindjárt oda is fordult az anyósához és megkérdezte tőle, hogy miért szokta elvágni a szeleteket. Ő ezt felelte: „Anyukámtól így láttam.” A mama is a vendégek között volt, ezért a férj azonnal nála érdeklődött. A mama ezt mondta: „Régen nekem egy kicsi serpenyőm volt, abban nem fértek el a nagy szeletek, csak elvágva, kisebb darabban tudtam beletenni és megsütni a húst.”
Ne vegye senki nagyböjti kísértésnek, hogy ezzel a példával éppen böjtidőben báránysültre gondolunk, és nem is az volt a szándékom, hogy jövő vasárnapra adjak ötletet, hogy mi legyen az ebéd. Ez a kis történet talán elgondolkodtat bennünket a nagyböjt elején: Teszünk valamit, de azt sem tudjuk, hogy miért! Vannak hagyományaink, vannak szokásaink, de ezek sokszor teljesen kiüresedtek. Megtartjuk őket, mert így láttuk anyukánktól és a nagyszüleinktől, de fogalmunk sincs róla, mi az értelmük. Azt hiszem, hogy a böjtöléssel is így vannak sokan. Tudjuk, hogy a húsvét előtti időben böjtölni kell. Ez a szokás, ez az Egyház hagyománya, ezt így csinálja minden keresztény ember. Péntekeken nem eszünk húst, és általában a nagyböjti idő alatt kevesebbet eszünk, lemondunk az édességről vagy más finomságokról. De miért teszünk így? Tudjuk, hogy mire való a böjt és a lemondás? Ha csak az egyházi előírásoknak akarunk engedelmeskedni vagy tényleg csak megszokásból nem eszünk ilyenkor bizonyos ételeket, akkor ez legfeljebb pár hetes fogyókúrának nevezhető, de nem vallási értelemben vett böjtölésnek.
Ne értsen senki félre! Nem a hagyományok ellen beszélek, hanem a kiüresedett hagyományoknak nem látom sok értelmét. Nem azt javaslom, hogy szüntessük meg a hagyományokat, hanem azt, hogy töltsük meg őket tartalommal! Nem a szokások ellen beszélek, hanem azok lelketlen gyakorlása ellen. Most, a nagyböjt kezdetén jó volna tudatosítanunk, hogy a böjtölés vallási cselekedet. A böjt a bűn és a kísértés elleni küzdelmet jelent, kiváló eszköz számunkra ezek legyőzéséhez. Ezt igazolja a mai vasárnap evangéliuma, amelyben Jézus megkísértéséről olvasunk. A történet így kezdődik: Jézus „negyven nap és negyven éjjel böjtölt.” A sátán kísértései ezt követően, illetve ez idő alatt történtek. Jézus azért megy ki a pusztába negyven napra, hogy felkészüljön küldetésére. Tudjuk, hogy ezt követően kezdi meg nyilvános működését a nép körében, ezután indul el, hogy tanítsa az embereket. A gonosznak az a szándéka a kísértésekkel, hogy eltérítse Jézust a küldetésétől. De Jézus elutasítja a kísértéseket, s ezáltal megerősíti magában azt a szándékot, hogy a mennyei Atyának engedelmeskedve fog mindig cselekedni. Jézus böjtöléséből és a kísértések elutasításából egyaránt tanulhatunk. Nem vagyunk kiszolgáltatva a gonosz hatalmának, hanem Isten segítségével el tudjuk azt hárítani. A böjt önmagunk fegyelmezése, testi kívánságaink korlátozása egy lelki cél elérése érdekében. Ez a lelki cél a bűnöktől való szabadulás. Böjtölésünkkel szívünk és lelkünk tisztaságát szeretnénk elérni.
© Horváth István Sándor


Imádság

Mindenható Istenünk! A nagyböjt a bűnbánat ideje, amely a megváltás titkának, a te Fiad, Jézus Krisztus szenvedésének és feltámadásának ünnepére készít fel minket. A megtérés elmélyít minket a jó megismerésében és elmélyíti bennünk azt a tudatot, hogy bűnösök vagyunk, de ez nem jelenti vesztünket, hiszen te, a mi irgalmas Istenünk megbocsátasz nekünk. A bűntől te szabadítasz meg minket. Rálépünk a bűnbánat útjára és alázattal tesszük meg azon a hozzád vezető lépéseket. Észrevesszük, hogy a bűn sötétségén túl felragyog a kegyelem világossága, melyet Krisztus, a Megváltó ad nekünk. Segíts, hogy szívünkben őszinte bűnbánat ébredjen és tudjunk mindenkinek megbocsátani!
 


Hozzászólás

Név:
E-mail:
Szöveg:
 A Felhasználási feltételeket és az Adatkezelési elveket ismerem, elfogadom.

 
Küldéshez kérjük adja meg a fenti ellenőrző kódot:

Kommentek

Naptár

 
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

MOBIL EVANGÉLIUM ALKALMAZÁS

Töltse le okostelefonjára az evangelium365 alkalmazást és használja ki az egyéni beállítások lehetőségeit!

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE

Ön is megkaphatja naponta ingyen az e-vangéliumot e-mailben, ha feliratkozik levelezőlistánkra. Kérjük, adja meg nevét és e-mail címét, majd kattintson a "Feliratkozás" gombra. Hamarosan kap egy automatikus e-mailt, amelyben meg kell erősíteni a feliratkozást. A megerősítés azért szükséges, hogy senki ne élhessen vissza az Ön e-mail címével. A következő naptól már kapja is az e-vangéliumot.

Ha gondja van a feliratkozással, kérem, forduljon a lista tulajdonosához, Horváth István Sándor atyához a his@katolikus.hu címen.

Sikeres feliratkozás Hiba történt a feliratkozás során.