2019. november 8.


Péntek

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát. Erre ő magához hívatta és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm. Az intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek, ha uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám elmozdít az intézőségből. Egyenként magához hívatta tehát urának adósait. Megkérdezte az elsőt: Mennyivel tartozol uramnak? Azt felelte: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet. Aztán megkérdezett egy másikat: Te mennyivel tartozol? Száz véka búzával – hangzott a válasz. Fogd adósleveledet – mondta neki – és írj nyolcvanat. Az úr megdicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.”


[Lk 16,1-8]


Elmélkedés

Még a szentírástudósok számára sem könnyű feladat annak a jézusi példabeszédnek a helyes értelmezése, amelyet a mai evangéliumban olvasunk, de emiatt ne mondjunk le a mondanivaló megtalálásáról. A történet egy intézőről szól, akinek az a feladata, hogy kezelje urának vagyonát. Munkája során az a vád éri, hogy rosszul végzi munkáját, elpazarolja a rábízott javakat. Gazdája mindenféle vizsgálódás nélkül elhiszi a vádat és úgy dönt, hogy felmond intézőjének. Erről értesülve az intéző lázas ügyeskedésbe fog, urának adósaival meghamisítja az adósleveleket, így barátokat szerez magának. Abban bízik, hogy akikkel a csalás révén most jót tett, azok majd a későbbiekben viszonozni fogják neki cselekedetét, és segítségére lesznek.
A történet befejezése meglepő fordulatot tartalmaz: „Az úr megdicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. „Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.” Az úr tehát megdicsérte azt, akinek cselekedete egyértelműen csalás, és semmiképpen sem követendő példa. Ez a zárómondat már nem a példázat része, tehát nem az intéző megkárosított gazdája az úr, akitől a dicséret származik. A mondat már az evangélista hozzáfűzése, s ezek szerint az úr maga Jézus, tőle származik a dicséret. A dicséret pedig nem a csalásnak szól, hanem a leleményességnek és az azonnali cselekvésnek.
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenünk, te időt ajándékozol nekünk, és föltárod előttünk életünk értelmét. Segíts, hogy napjainkat számba tudjuk venni. Kérünk, segíts, hogy fölépíthessünk egy emberibb és boldogabb világot, amelyben nem a pillanatnyi érdekek, hanem az örök értékek határozzák meg az emberek cselekedeteit. Add, hogy tudjuk megosztani mindazt, ami jót és szépet birtokolunk. Add, hogy ne ragaszkodjunk a mulandó dolgokhoz, és szívünk tebenned váljék gazdaggá.
 


Hozzászólás

Név:
E-mail:
Szöveg:
 A Felhasználási feltételeket és az Adatkezelési elveket ismerem, elfogadom.

 
Küldéshez kérjük adja meg a fenti ellenőrző kódot:

Jelenleg nincs hozzászólás bejegyzés.

Naptár

 
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

MOBIL EVANGÉLIUM ALKALMAZÁS

Töltse le okostelefonjára az evangelium365 alkalmazást és használja ki az egyéni beállítások lehetőségeit!

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE

Ön is megkaphatja naponta ingyen az e-vangéliumot e-mailben, ha feliratkozik levelezőlistánkra. Kérjük, adja meg nevét és e-mail címét, majd kattintson a "Feliratkozás" gombra. Hamarosan kap egy automatikus e-mailt, amelyben meg kell erősíteni a feliratkozást. A megerősítés azért szükséges, hogy senki ne élhessen vissza az Ön e-mail címével. A következő naptól már kapja is az e-vangéliumot.

Ha gondja van a feliratkozással, kérem, forduljon a lista tulajdonosához, Horváth István Sándor atyához a his@katolikus.hu címen.

Sikeres feliratkozás Hiba történt a feliratkozás során.