2019. október 3.


Csütörtök

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: „Elérkezett hozzátok az Isten országa!” De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: „Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Bizony, mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.”


[Lk 10,1-12]


Elmélkedés

A mai nap evangéliumában arról olvasunk, hogy Jézus útnak indítja hetvenkét tanítványát. Lukács evangélista leírásából kitűnik, hogy nem az a legfontosabb, hogy milyen feladatot, szolgálatot végeznek majd a küldöttek, hanem az, hogy Jézustól kapnak küldetést, ő bízza meg őket. A feladat pedig nem lehet más, mint amit Mesterük is küldetésének tart: Isten országának örömhírét hirdetni.
A küldést megelőzően Jézus tanácsokat ad, amelyekkel helyes lelkületre tanítja, neveli őket. Nem titkolja el a küldetéssel járó veszélyeket, ezért mondja: „Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.” Védtelenek és kiszolgáltatottak lesznek, de bízzanak az őket küldő Mesterben! Lelkükre köti, hogy ne vigyenek magukkal semmit! Bízzanak a gondviselésben! Bízzanak abban, hogy az Úrtól kapott erő és tanítás elég lesz számukra! Bízzanak abban, hogy küldőjük nevében végzett szolgálatuk eredményes lesz! Jézus szavaiból kiderül továbbá, hogy eljött a béke új korszaka. Ezért kéri, hogy békességet kívánjanak mindazoknak, akik befogadják őket házukba. Bízzanak tehát abban, hogy az Istentől jövő békességet jóindulattal elfogadják az emberek! Hatalmat kapnak a betegek gyógyítására és a tanításra, s ennek köszönhetően kiszélesedik Jézus megváltói műve.
Jézus mindannyiunknak megbízást ad, hogy legyünk Isten országának hirdetői. Kész vagyok-e erre a szolgálatra?
© Horváth István Sándor


Imádság

Fogadd szívesen, Uram, Istenem, fölajánlásomat és végtelen dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok hozzád és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden időben, és arra kérek minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon hálát neked és dicsőítsen téged.
 


Hozzászólás

Név:
E-mail:
Szöveg:
 A Felhasználási feltételeket és az Adatkezelési elveket ismerem, elfogadom.

 
Küldéshez kérjük adja meg a fenti ellenőrző kódot:

Jelenleg nincs hozzászólás bejegyzés.

Naptár

 
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

MOBIL EVANGÉLIUM ALKALMAZÁS

Töltse le okostelefonjára az evangelium365 alkalmazást és használja ki az egyéni beállítások lehetőségeit!

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE

Ön is megkaphatja naponta ingyen az e-vangéliumot e-mailben, ha feliratkozik levelezőlistánkra. Kérjük, adja meg nevét és e-mail címét, majd kattintson a "Feliratkozás" gombra. Hamarosan kap egy automatikus e-mailt, amelyben meg kell erősíteni a feliratkozást. A megerősítés azért szükséges, hogy senki ne élhessen vissza az Ön e-mail címével. A következő naptól már kapja is az e-vangéliumot.

Ha gondja van a feliratkozással, kérem, forduljon a lista tulajdonosához, Horváth István Sándor atyához a his@katolikus.hu címen.

Sikeres feliratkozás Hiba történt a feliratkozás során.