2019. szeptember 3.


Kedd

Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt. Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így kiáltozott: „El innen! Mi dolgunk veled, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.” Jézus ráparancsolt: „Némulj el, és menj ki belőle!” Erre az ördög a földre sújtotta az embert, és kiment belőle, anélkül, hogy bajt okozott volna neki. Csodálkozás fogta el valamennyiüket, és egymás közt ezt mondogatták: „Mi ez? Akkora hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, hogy kimennek a megszállottakból.” Ennek híre elterjedt az egész környéken.


[Lk 4,31-37]


Elmélkedés

Názáret után Kafarnaumban találjuk Jézust, amely település galileai tartózkodásának legfőbb helyszíne. Az evangéliumi jelenet azt mutatja, hogy miként telhettek Jézus napjai. Szombatonként a zsinagógában tanít és meggyógyít egy ördögtől megszállt embert. Jézus tanítását és különleges cselekedetét összekapcsolják az emberek. Mondhatjuk, hogy tanítását hitelesíti a csoda, amit utána tesz. Az emberek joggal gondolják, hogy aki képes megszabadítani valakit a gonosz lélektől, annak szavai hitelesek, tanítása valóban igaz. Bizonyára ez váltja ki csodálkozásukat, ámulatukat. Itt ugyan nem találkozunk olyan ellenséges viselkedéssel, mint Názáretben, de arról sincs szó, hogy az emberek hinnének benne. Csupán kérdések merülnek fel bennük, mert nem értik, honnan származik a tanításában rejlő bölcsesség és honnét van rendkívüli ereje.
A jelenet sajátossága az embert megszállva tartó tisztátalan lélek Jézusról szóló vallomása, illetve Jézus némaságra felszólító parancsa. A gonosz lélek felismeri, amit más emberek még nem látnak meg, ezért mondja: „Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.” A gonosz elismeri azt is, hogy Jézusnak nagyobb a hatalma, mint az övé, s ez meg is mutatkozik a szabadításban, az ördög kiűzésében. Az Úr azért nem engedi beszélni őt, mert nem szeretné, hogy messiási titka már most kiderüljön, hiszen még nem tudhatja senki, hogy szenvedésében és halálában fog feltárulni az, hogy ő a Messiás, a Megváltó.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus! A te nevedben gyűlünk össze a templomban, hogy szavadat hallgassuk és részesedjünk áldozatodban. Együtt keressük az Isten országát és közösen építjük azt. Örömhíred alakítson minket élő közösséggé, amely hirdeti tanításodat. Örömhíred minden emberhez szól, ezért nem csupán annak befogadására törekszünk, hanem annak továbbadására is. Adj nekünk buzgóságot, hogy országod lelkes munkásai legyünk! Az üdvösséget Isten kegyelméből és irgalmából nyerjük el, de tudjuk, hogy nekünk is tennünk kell érte. Nevelj minket az engedelmességre és a szeretet gyakorlására!
 


Hozzászólás

Név:
E-mail:
Szöveg:
 A Felhasználási feltételeket és az Adatkezelési elveket ismerem, elfogadom.

 
Küldéshez kérjük adja meg a fenti ellenőrző kódot:

Jelenleg nincs hozzászólás bejegyzés.

Naptár

 
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

MOBIL EVANGÉLIUM ALKALMAZÁS

Töltse le okostelefonjára az evangelium365 alkalmazást és használja ki az egyéni beállítások lehetőségeit!

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE

Ön is megkaphatja naponta ingyen az e-vangéliumot e-mailben, ha feliratkozik levelezőlistánkra. Kérjük, adja meg nevét és e-mail címét, majd kattintson a "Feliratkozás" gombra. Hamarosan kap egy automatikus e-mailt, amelyben meg kell erősíteni a feliratkozást. A megerősítés azért szükséges, hogy senki ne élhessen vissza az Ön e-mail címével. A következő naptól már kapja is az e-vangéliumot.

Ha gondja van a feliratkozással, kérem, forduljon a lista tulajdonosához, Horváth István Sándor atyához a his@katolikus.hu címen.

Sikeres feliratkozás Hiba történt a feliratkozás során.