2019. augusztus 1.


Csütörtök

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „A mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás. Értitek-e mindezt?” „Igen!” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint a családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő.” Amikor Jézus befejezte példabeszédeit, más helyre ment onnét.


[Mt 13,47-53]


Elmélkedés

Jézus továbbra is az Isten országáról, a mennyek országáról tanít. Újabb példabeszédében a halászháló képét használja, amely mindenféle halat kifog a tengerből. A halászok akkor vonják partra a hálót, amikor az megtelik. Megüti a fülünket az a szó, hogy „megtelik.” A munka nem eredménytelen, nem üresen húzzák ki a hálót. Nem is akkor, amikor félig van, azaz a munkának már van valamennyi eredménye. A halászok megvárják, amíg megtelik a háló és ekkor húzzák ki.
A hasonlat szerint az Isten országa az ő kegyelmének és az emberi közreműködésnek köszönhetően folyamatosan növekszik. Ez a gondolat már szerepelt a magvetőről szóló hasonlatban is. Bár egyes magok rossz talajba, kövek és tövisek közé, vagy az útszélre hullottak, mégis a jó földbe hullottak bőséges termést hoztak. A másik példabeszéd szerint pedig a kicsiny mustármag tud naggyá növekedni. A halászháló megtelése azonban még ezeknél is jobban szemlélteti azt, hogy az igehirdetés, az emberhalászat szolgálata eredményt hoz. A pillanatnyi kudarcok és sikertelenségek nem veszik el azoknak a kedvét, akik Isten országának növekedéséért fáradoznak. Jézus ígérete alapján bízunk abban, hogy szolgálatunk bőséges termést fog hozni és Isten halászhálója megtelik. Hirdessük mindenkinek az Isten országáról szóló örömhírt!
© Horváth István Sándor


Imádság

Ó, Uram Jézus, te azt parancsoltad nekem, hogy szüntelenül imádkozzam, add nekem kegyelmedet, hogy meg tudjam tenni, s add meg ezt azoknak a lelkeknek is, akiket rám bíztál. Isteni Ige, te magad vagy bennünk az örökké tartó és szüntelen imádság. Isten Báránya, te vagy a világosság, amely megvilágítja lelkünk egész égboltját. Bár soha ne akarnánk más imádságot, csak a te imádat, más fényességet, csak a te fényességedet, más szeretetet, csak a te szeretetedet! A hozzád intézett imádságban, Istenem, egy a szemlélés és a szeretet. Engedd, hogy olyan tökéletesen és olyan bensőségesen tudjak hozzád imádkozni, hogy elfeledkezzem önmagamról, és ne tudjam, hogy imádkozom, mert csupán te vagy bennem!
 


Hozzászólás

Név:
E-mail:
Szöveg:
 A Felhasználási feltételeket és az Adatkezelési elveket ismerem, elfogadom.

 
Küldéshez kérjük adja meg a fenti ellenőrző kódot:

Jelenleg nincs hozzászólás bejegyzés.

Naptár

 
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

MOBIL EVANGÉLIUM ALKALMAZÁS

Töltse le okostelefonjára az evangelium365 alkalmazást és használja ki az egyéni beállítások lehetőségeit!

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE

Ön is megkaphatja naponta ingyen az e-vangéliumot e-mailben, ha feliratkozik levelezőlistánkra. Kérjük, adja meg nevét és e-mail címét, majd kattintson a "Feliratkozás" gombra. Hamarosan kap egy automatikus e-mailt, amelyben meg kell erősíteni a feliratkozást. A megerősítés azért szükséges, hogy senki ne élhessen vissza az Ön e-mail címével. A következő naptól már kapja is az e-vangéliumot.

Ha gondja van a feliratkozással, kérem, forduljon a lista tulajdonosához, Horváth István Sándor atyához a his@katolikus.hu címen.

Sikeres feliratkozás Hiba történt a feliratkozás során.