2019. január 3.


Csütörtök

Abban az időben, amikor Keresztelő János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben.” János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!”


[Jn 1,29-34]


Elmélkedés

Keresztelő János tanúságtételének második részét olvassuk a mai evangéliumban. Miután János nyilvánvalóvá tette, hogy nem ő a Messiás, Jézusról kezd el beszélni, akinek ő az előfutára. Ez a jelenet már egy nappal azt követően történik, hogy a Jeruzsálemből érkező, nyilvánvalóan a főtanács küldötteiként fellépő papok és leviták kihallgatták Jánost személyét illetően. Jogosan feltételezzük, hogy ők feladatukat elvégezvén mindjárt távoztak is, s másnap már nem voltak ott, amikor Keresztelő János Jézust az „Isten Bárányának” nevezte. János tehát nem a korábbi kérdezőknek, hanem a jelenlévő népnek beszél, hozzájuk intézi tanúságtételét.
Az egykori hallgatóságban is és bennünk is felmerül az a kérdés, hogy honnan származnak János ismeretei Jézusról, s vajon mennyire megbízhatóak azok? János azt mondja, hogy isteni kinyilatkoztatás alapján állítja Jézusról, hogy ő a Messiás, az Isten Fia. A mindenható Isten tehát kinyilatkoztatást adott Fiáról Keresztelő Jánosnak. A kinyilatkoztatott természetfeletti igazságról, hogy tudniillik Jézus az Isten Fia, János egy természetes jel segítségével győződhet meg. Látja azt, hogy Jézusra galamb alakjában leszáll a Szentlélek. Isten a mi számunkra is úgy tárja fel természetfeletti titkait, igazságait, hogy azokról természetes jelek által megbizonyosodhatunk. Érdemes tehát észrevennünk az Isten által nekünk mutatott jeleket és meghallgatnunk a hiteles tanúságtételeket.
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenünk, te felbecsülhetetlen ajándékot helyeztél életünkbe. Mindenkinek fölajánlod a lehetőséget, hogy jelenléted fényének tükre lehessen. A Szentlélek által szereteted szándékát nem kőtáblákra, hanem szívünk mélységeibe vésed. És lelkünket betöltő békességed által képessé teszel minket arra, hogy szebbé tegyük mindazok életét, akiket reánk bíztál.
 


Hozzászólás

Név:
E-mail:
Szöveg:
 A Felhasználási feltételeket és az Adatkezelési elveket ismerem, elfogadom.

 
Küldéshez kérjük adja meg a fenti ellenőrző kódot:

Kommentek

    Összes hozzászólás és válasz megjelenítése
  • Németh Rezső

    2019.01.03.

    Jézus az Emberfia, kinek a képére az ember teremtve van. Tehát az ember lelke egy az Istenével. Elvesztettük a lelket. Csak szellemünk van , rossz szellemünk ( mintegy szellemiség értendő ez). Jézus az ember , akire visszatért a Lélek (az egy egyetemes). A megváltásunk hogy vele Krisztussal egyesülve a Lélek és a valóságosság újra a miénk. Most így gondolom. Te és én is egyek vagyunk.

    0 válasz hozzászólás Válasz küldése...

Naptár

 
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

MOBIL EVANGÉLIUM ALKALMAZÁS

Töltse le okostelefonjára az evangelium365 alkalmazást és használja ki az egyéni beállítások lehetőségeit!

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE

Ön is megkaphatja naponta ingyen az e-vangéliumot e-mailben, ha feliratkozik levelezőlistánkra. Kérjük, adja meg nevét és e-mail címét, majd kattintson a "Feliratkozás" gombra. Hamarosan kap egy automatikus e-mailt, amelyben meg kell erősíteni a feliratkozást. A megerősítés azért szükséges, hogy senki ne élhessen vissza az Ön e-mail címével. A következő naptól már kapja is az e-vangéliumot.

Ha gondja van a feliratkozással, kérem, forduljon a lista tulajdonosához, Horváth István Sándor atyához a his@katolikus.hu címen.

Sikeres feliratkozás Hiba történt a feliratkozás során.