2018. október 2.


Kedd

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: Uram, akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket? De ő hozzájuk fordult és megfeddte őket: Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem hogy megmentse. Ezután másik faluba mentek.


[Lk 9,51-56]


Elmélkedés

Galileát elhagyva, Jeruzsálem felé tartva Jézusnak és tanítványainak a Szamaria nevű országrészen kellett áthaladniuk. E területen elutasítással találkozik, ez azonban nem kifejezetten Jézus személyének szól. A zsidók és a szamaritánusok között évszázadok óta ellenséges volt a kapcsolat. Ez arra vezethető vissza, hogy az északi királyság megszűnése után az asszírok idegeneket telepítettek a területre, akikkel házasságok révén idővel keveredtek a zsidók. Így alakult ki a szamaritánusok népcsoportja, akik vallásilag is kissé eltávolodtak a hivatalos kultusztól. A Biblián kívüli más korabeli történeti művek is beszámolnak arról, hogy Jézus korában a Galileából Jeruzsálembe tartó zarándokokat megtámadták a szamaritánusok, útjukban akadályozták őket. Erre utal Lukács evangélista is, aki így magyarázza a történteket: a szamaritánusok azért „nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott.”
A barátságtalan fogadtatás és az elutasító viselkedés heves indulatot vált ki Jakab és János apostolokból, akik legszívesebben Isten pusztító erejét hívnák le az égből a szamaritánusokra. Megnyilvánulásukban jelen van a hirtelen harag és a zsidók évszázados ellenszenve is a szamaritánusok felé. Jézus jónak látja, ha indulatukat azonnal fékezi, emlékeztetve őket arra, hogy Isten egyetlen ember vesztét sem akarja, ezért hiábavaló volna ehhez az ő segítségét kérni. Az ellenséges lelkületű emberekkel nem kell nyílt harcba bocsátkozni, a legtöbbször elég elkerülni őket.


Imádság

Irgalmas Istenünk! Igaz bűnbánattal és irántad való szeretettel valljuk meg bűneinket és kérjük tőled a bűneink bocsánatát. Te jó, igazságos és irgalmas vagy, és minden gonoszságunktól, vétkünktől megtisztítasz minket. Nagylelkűséged és hűséged leginkább abban nyilvánul meg, hogy lehetőséget adsz nekünk a felemelkedésre, a bűntől való megszabadulásra, a lelki megtisztulásra és újjászületésre. Valljuk, hogy szereteted erősebb bűneinknél. Segíts minket, hogy elforduljunk bűneiktől és elinduljunk az engedelmesség útján!
 


Hozzászólás

Név:
E-mail:
Szöveg:
 A Felhasználási feltételeket és az Adatkezelési elveket ismerem, elfogadom.

 
Küldéshez kérjük adja meg a fenti ellenőrző kódot:

Jelenleg nincs hozzászólás bejegyzés.

Naptár

 
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

MOBIL EVANGÉLIUM ALKALMAZÁS

Töltse le okostelefonjára az evangelium365 alkalmazást és használja ki az egyéni beállítások lehetőségeit!

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE

Ön is megkaphatja naponta ingyen az e-vangéliumot e-mailben, ha feliratkozik levelezőlistánkra. Kérjük, adja meg nevét és e-mail címét, majd kattintson a "Feliratkozás" gombra. Hamarosan kap egy automatikus e-mailt, amelyben meg kell erősíteni a feliratkozást. A megerősítés azért szükséges, hogy senki ne élhessen vissza az Ön e-mail címével. A következő naptól már kapja is az e-vangéliumot.

Ha gondja van a feliratkozással, kérem, forduljon a lista tulajdonosához, Horváth István Sándor atyához a his@katolikus.hu címen.

Sikeres feliratkozás Hiba történt a feliratkozás során.