2018. október 1.


Hétfő

Egyszer az a kérdés merült fel a tanítványok között, hogy ki a legnagyobb közülük. Mivel Jézus ismerte szívük gondolatait, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és így szólt tanítványaihoz: Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb köztetek, az a legnagyobb. Ekkor János vette át a szót: Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött ki a te nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt. Jézus így válaszolt: Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van.


[Lk 9,46-50]


Elmélkedés

A mai evangéliumi részletet az előzi meg Lukács írásában, hogy Jézus másodszor beszél tanítványainak a Jeruzsálemben rá váró szenvedésekről, ők azonban nem értették szavait, és ahhoz sem volt bátorságuk, hogy kérdezzenek erről (vö. Lk 9,43-45). Láthatjuk, hogy Jézus személyéhez kötődően a szenvedések és a halál említése rendkívül kellemetlen téma a tanítványok számára, egyáltalán nem érzékenyek arra, hogy Mesterükre milyen szenvedések várnak. Ők azzal vannak elfoglalva, hogy „ki a legnagyobb közülük.” Egymás közti versengésükre az Úr jelképes cselekedettel reagál, odahív egy gyermeket. Érdemes összevetnünk, hogy Márk leírásában Jézus a tanítványok közé állítja a gyermeket és kijelenti: „Aki egy ilyen gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be” (Mk 9,36). Lukácsnál ugyanez a kijelentés hangzik el, de itt Jézus nem a tanítványok közé, hanem maga mellé állította a gyermeket, mintegy kitüntette őt ezzel. Jelképes cselekedete után kimondja a választ a tanítványok kérdésére: „aki a legkisebb köztetek, az a legnagyobb.”
Jézus kijelentése egyrészt a tanítványoknak szól, másrészt minden keresztény közösségnek. Az Egyházban ugyanis nincs helye a versengésnek, hanem mindenki alázattal végezze feladatát, nem félve semmilyen szolgálattól. A hatalomvágy vagy a dicsőség keresése csak hátráltatja a közösséget, de a szolgáló lelkület példaértékű.


Imádság

Hálát adunk, Urunk végtelen jóságodért: elkészítetted nekünk országodat, megadod kegyes irgalmadat, megbocsátod bűneinket. Kérünk, segíts, hogy e világ útjain járva észrevegyük az éhezők, a szomjazók, a ruhátlanok, valamint a betegek és a rabok szenvedésében a te szenvedésedet, hogy minden rászoruló testvérünknek szolgálatára lehessünk, és örömmel fogadjuk őket közénk. Tested és véred által add, hogy felismerjünk minden emberben, és emberi kicsinységünk ellenére is viszonozhassuk nagy szereteted. Így jöjjön el, Urunk a te országod, s legyen meg a te akaratod.
Szent II. János Pál pápa
 


Hozzászólás

Név:
E-mail:
Szöveg:
 A Felhasználási feltételeket és az Adatkezelési elveket ismerem, elfogadom.

 
Küldéshez kérjük adja meg a fenti ellenőrző kódot:

Jelenleg nincs hozzászólás bejegyzés.

Naptár

 
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

MOBIL EVANGÉLIUM ALKALMAZÁS

Töltse le okostelefonjára az evangelium365 alkalmazást és használja ki az egyéni beállítások lehetőségeit!

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE

Ön is megkaphatja naponta ingyen az e-vangéliumot e-mailben, ha feliratkozik levelezőlistánkra. Kérjük, adja meg nevét és e-mail címét, majd kattintson a "Feliratkozás" gombra. Hamarosan kap egy automatikus e-mailt, amelyben meg kell erősíteni a feliratkozást. A megerősítés azért szükséges, hogy senki ne élhessen vissza az Ön e-mail címével. A következő naptól már kapja is az e-vangéliumot.

Ha gondja van a feliratkozással, kérem, forduljon a lista tulajdonosához, Horváth István Sándor atyához a his@katolikus.hu címen.

Sikeres feliratkozás Hiba történt a feliratkozás során.