2018. június 12.


Kedd

Jézus így tanított a hegyi beszédben: „Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!”


[Mt 5,13-16]


Elmélkedés

Az évközi időszak részeként a következő hetek hétköznapjai során Szent Máté evangéliumából a hegyi beszédet olvassuk. A beszéd Jézus nyolc boldogság-mondásával kezdődik, de ez Szent Barnabás apostol tegnapi ünnepe miatt kimaradt. A folytatásban két hasonlat mutatja be a tanítványi életet és küldetést. „Ti vagytok a föld sója” – hangzik Jézus első kijelentése. A só egyrészt megadja az ételek ízét, másrészt már abban az időben is tartósításra használták, hogy az ételek ne romoljanak meg gyorsan. A szövegrészlet záró kijelentése világítja meg a példa értelmét, miszerint a jócselekedetek ízesítik meg a krisztusi tanítványok életét, amely élet így újabb követőket vonz. Ha azonban a tanítvány nem az Úrtól tanult jóság és szeretet képviselője, akkor kudarcot vall, élete haszontalanná válik, miként az ízét vesztett só.
A második példa világossághoz, világító lámpáshoz hasonlítja a tanítványt, amely kép szintén arra akar ösztönözni, hogy a tanítvány élete legyen példamutató mások számára. A tanítványnak az a feladata, hogy hirdesse Krisztus örömhírét és jócselekedeteivel bizonyítsa Krisztus szavainak igazságát és komolyan vételét a maga részéről. Jézus kijelentette magáról: „Én vagyok a világ világossága” (Jn 8,12). Aki ővele él, az a világosságban él és maga is a világosság hordozójává, továbbadójává válik.
Az én feladatom is az, hogy világosság legyek.
© Horváth István Sándor


Imádság

Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, és adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.
Assisi Szent Ferenc
 


Hozzászólás

Név:
E-mail:
Szöveg:
 A Felhasználási feltételeket és az Adatkezelési elveket ismerem, elfogadom.

 
Küldéshez kérjük adja meg a fenti ellenőrző kódot:

Jelenleg nincs hozzászólás bejegyzés.

Naptár

 
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

MOBIL EVANGÉLIUM ALKALMAZÁS

Töltse le okostelefonjára az evangelium365 alkalmazást és használja ki az egyéni beállítások lehetőségeit!

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE

Ön is megkaphatja naponta ingyen az e-vangéliumot e-mailben, ha feliratkozik levelezőlistánkra. Kérjük, adja meg nevét és e-mail címét, majd kattintson a "Feliratkozás" gombra. Hamarosan kap egy automatikus e-mailt, amelyben meg kell erősíteni a feliratkozást. A megerősítés azért szükséges, hogy senki ne élhessen vissza az Ön e-mail címével. A következő naptól már kapja is az e-vangéliumot.

Ha gondja van a feliratkozással, kérem, forduljon a lista tulajdonosához, Horváth István Sándor atyához a his@katolikus.hu címen.

Sikeres feliratkozás Hiba történt a feliratkozás során.