2019. február 18.


Hétfő

Egy alkalommal farizeusok mentek Jézushoz, és vitatkozni kezdtek vele. Égi jelet kértek tőle, mert próbára akarták tenni. Ő lelke mélyéből felsóhajtott, és így szólt: „Miért akar jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.” Ezzel otthagyta őket. Ismét hajóba szállt, és átkelt a Galileai-tó túlsó partjára.


[Mk 8,11-13]


Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítás után rögtön megjelennek Jézus ellenfelei, a farizeusok és „égi jelet” követelnek tőle. Márk evangélista elbeszéléséből nem derül ki, hogy ott lehettek-e a csoda alkalmával vagy csak értesültek róla, mindenesetre felfigyelnek erre a különleges csodára. Érdeklődésük azzal magyarázható, hogy jól ismerték azt az elgondolást, miszerint az eljövendő Messiás, a Megváltó megismétli majd az ószövetségi idők manna-csodáját, amikor Mózes korában, a pusztai vándorlás idején Isten az égből hullott kenyérrel, mannával táplálta a választott népet. A farizeusok tehát felismerik a kenyérszaporításban a messiási jelet, de nehezükre esik elfogadni azt, hogy Jézus a Messiás, ezért újabb jelet, újabb bizonyítékot kérnek.
Márk evangélista próbának, egészen pontosan kísértésnek nevezi viselkedésüket, kérésüket. Ugyanez történik Jézus pusztai megkísértése alkalmával, amikor a sátán azt kéri az Úrtól, hogy a köveket változtassa kenyérré. Ő természetesen akkor is visszautasította a kísértőt és most is megtagadja a farizeusoknak a kérés teljesítését. Jézus lelki megrendülése minden bizonnyal annak szól, hogy a farizeusok, akik vallásosság példaképeinek tartották magukat, észre sem vették, hogy a gonosz lélek eszközül használja őket.
A magam elképzeléseit keresem vagy észreveszem Isten országának jeleit?
© Horváth István Sándor


Imádság

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak. Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj, és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban. Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!
 


Hozzászólás

Név:
E-mail:
Szöveg:
 A Felhasználási feltételeket és az Adatkezelési elveket ismerem, elfogadom.

 
Küldéshez kérjük adja meg a fenti ellenőrző kódot:

Jelenleg nincs hozzászólás bejegyzés.

Naptár

   
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28

MOBIL EVANGÉLIUM ALKALMAZÁS

Töltse le okostelefonjára az evangelium365 alkalmazást és használja ki az egyéni beállítások lehetőségeit!

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE

Ön is megkaphatja naponta ingyen az e-vangéliumot e-mailben, ha feliratkozik levelezőlistánkra. Kérjük, adja meg nevét és e-mail címét, majd kattintson a "Feliratkozás" gombra. Hamarosan kap egy automatikus e-mailt, amelyben meg kell erősíteni a feliratkozást. A megerősítés azért szükséges, hogy senki ne élhessen vissza az Ön e-mail címével. A következő naptól már kapja is az e-vangéliumot.

Ha gondja van a feliratkozással, kérem, forduljon a lista tulajdonosához, Horváth István Sándor atyához a his@katolikus.hu címen.

Sikeres feliratkozás Hiba történt a feliratkozás során.