Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!”
Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!”
Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott, így szólt: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!”
Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék; és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!”

Jutalmazás és büntetés
A napokban egy fiatal egyetemista mesélte, hogy ellátogatott korábbi iskolájába. Az igazat megvallva nem az iskolára volt kíváncsi, hanem egy rendezvényre ment, de ha már ott volt nézelődött egy kicsit a folyosókon és a tantermekben, ahol nyolc évet töltött. Sokat nem változott az iskola az elmúlt években, legfeljebb a bútorzat kopott meg egy kissé, de örömmel fedezett fel egy újdonságot. Az intézmény nagy csarnokában, ahol az ünnepségek szoktak lenni, elhelyeztek egy nagy táblát, egy amolyan dicsőségtáblát. „Akikre büszkék vagyunk” felirat díszelgett a tábla tetején, rajta pedig azoknak a tanulóknak arcképe és neve, akik az előző évben kitűnő bizonyítványt szereztek vagy sikeresen szerepeltek valamilyen tanulmányi versenyen. Sok iskolában találhatók ilyen táblák, és hasznosak is, mert bizonyára többeket ösztönöznek a szorgalmas tanulásra. Eszter, mert így hívják az egyetemistát, mosolyogva gondolt arra, hogy az ő idejében még nem volt ilyen dicsőségtábla a jó tanulók számára, amelyre ő is felkerült volna, mert sorra nyerte minden évben a matematika versenyeket. Aztán körülnézett, hogy nincs-e véletlenül a közelben egy szégyentábla, ahová pedig a rossz tanuló fényképét teszik fel, de ilyet nem talált. Nem is szoktak ilyet állítani az iskolákban, mert nem akarnak senkit sem megszégyeníteni. Az oktatási intézmények dicsőségtáblái azt a célt szolgálják, hogy ilyen módon is elismerjék a jó tanulók teljesítményét, és őket követendő példaként állítsák a többiek elé. Az elismerésnek és a jutalmazásnak nem csak az iskolákban, hanem a munkahelyeket és az élet más területein megvannak a megfelelő módjai, sőt még az elmarasztalásnak és a büntetésnek is, gondoljunk csak például a nem fizető személyek vagy cégek feketelistáira.

A mai evangéliumban a jól és a rosszul teljesítő szolgákról hallottunk egy példabeszédet. Az volt a feladatuk, hogy uruk távollétében annak vagyonával gazdálkodjanak. Akiknek sikerült, örömmel számoltak be munkájukról, s akár felkerülhettek volna egy dicsőségtáblára, de mivel ilyen nem volt, ezért a gazdájuktól kaptak szóbeli elismerést: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!”. Ugyanennek a példabeszédnek a Szent Lukács evangélista szerinti változatában a szóbeli dicséret mellett még városok kormányzását is megkapták a jól gazdálkodó szolgák (vö.: Lk 19,11-17). Az a szolga viszont, aki nem teljesítette a rábízott feladatot, azaz nem gazdálkodott a vagyonnal, az ugyan nem került fel egy szégyentáblára, de megfelelő büntetést kapott gazdájától. A jutalmazás és a büntetés rendszere az élet bármely területén akkor hasznos és működőképes, ha igazságos.

Bevallom, hogy az igazságosság elvét manapság nem mindig tapasztalom. Isten mindig igazságos, az igazságosság az ő egyik tulajdonsága. Az ember viszont sokszor nem igazságos. Érdekes interjút láttam a minap egy világhírű amerikai közgazdásszal, aki elmondta, hogy az általa irányított pénzintézet a gazdasági világválság miatt óriási veszteséget könyvelhetett volna el, de az állam nem támogatta volna őket néhány milliárd dollárral. Elismerte, hogy bizony rosszul gazdálkodtak a rájuk bízott vagyonnal, majd pedig a riporter kérdésére elárulta, hogy 12 millió dollár jutalmat kapott munkájáért. Zárójel: nem ő volt az egyetlen. Aztán még szemrebbenés nélkül hozzátette, hogy szerinte is jó volna az alapvető erkölcsi törvények betartása a pénzvilágban. Valószínűleg nem önmagára gondolt, mert ha szemernyi erkölcsi érzék és tisztesség lett volna benne, akkor nem vette volna fel a hatalmas összegű jutalmat. Az evangéliumban szereplő utolsó szolga legalább az egy talentumot vissza tudta adni és pazarolta el azt, de még így is büntetést kapott. Vajon mit érdemelnek napjaink rosszul gazdálkodó pénzügyi szakemberei? Azt üzenjük nekik, hogy ne örüljenek túlzottan a jutalomnak! Mert lehet, hogy az emberek között nem érvényesül mindig az igazságosság elve, de Istennél igen. Egyszer hazajön a gazda, hazatér az Úr vagy ők kerülnek Isten elé, és akkor igazságos lesz a számonkérés, a jutalmazásban és a büntetésben érvényre jut az igazságosság.

Az egyházi év vége felé közeledvén a vasárnapi evangéliumok a végső időkre és az isteni számonkérésre irányítják figyelmünket. Ezt teszi a mai példabeszéd is. Isten nem anyagi javakat bíz ránk, hanem képességeket ad nekünk, hogy ezekkel szolgáljuk, segítsük embertársainkat. És Isten időt ad nekünk, egyeseknek hosszabb, másoknak rövidebb földi életet, hogy ezzel az idővel gazdálkodjunk. Talán erre is utalhat a példabeszédben szereplő öt, kettő vagy egy talentum. Hogyan használjuk fel az időt? Egyszer majd mindannyiunknak számot kell adnunk minderről Istennek! A mennyországban nem lesz szégyentábla és a pokolban sincs dicsőségtábla. Mert a pokol, a kárhozat maga a büntetés, a szégyen helye, ahol ne lehet büszkének lenni senkire. A mennyország pedig a dicsőség helye. Vajon bekerülök-e? Az ítéletkor Isten igazságossága mellett számíthatok irgalmasságára is.
© Horváth István Sándor

Urunk, Istenünk! Csodálatos képességekkel áldottad meg az embereket és bizalmad jeleként arra kérsz bennünket, hogy embertársaink szolgálatára álljunk. Segíts minket, hogy minden adottságunkkal önmagunk és mások üdvösségét segítsük, s ezáltal dicsőséget szerezzünk neked. Hűséges szolgáid akarunk lenni, akik szolgálatunk jutalmaként eljuthatunk az örök életre.
 

Hozzászólás

Név:
E-mail:
Szöveg:
A Felhasználási feltételeket és az Adatkezelési elveket ismerem, elfogadom.
Küldéshez kérjük adja meg a fenti ellenőrző kódot: